Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2002. szeptember 19. 10:44

Linux operációs rendszert futtató PC-ket dob piacra a Sun Microsystems

[CNET] A SunNetwork 2002 rendezvényen Scott McNealy, a Sun Microsystems vezérigazgatója bejelentette, hogy jövőre a cég Linux operációs rendszert futtató PC-ket dob piacra.

Sun Microsystems [CNET] A SunNetwork 2002 rendezvényen Scott McNealy, a Sun Microsystems vezérigazgatója bejelentette, hogy jövőre a cég Linux operációs rendszert futtató PC-ket dob piacra.

McNealy elmondása szerint a linuxos Sun gépek ára és üzemeltetési költsége lényegesen alacsonyabb, mint a hasonló teljesítményű windowsos rendszereké. A Sun vezérigazgatója közölte, hogy PC-ket szoftverekkel és hozzájuk illő szerverrel együtt árusítja majd a vállalat. A megcélzott piac elsősorban az oktatási és államigazgatási intézmények, bankok, valamint vállalati call centerek.

"A Sun nagy kockázatot vállal" -- mondta az International Data Corp. elemzője, Roger Kay. A Sunnak már korábban is voltak törekvései a Microsoft egyeduralmának megtörésére, azonban egyelőre sem a JavaStaton, sem pedig a Sun Ray nem váltotta be az ilyen irányú reményeket.

Kay rámutatott, számos linuxos cég kínál kifejezetten asztali gépekhez szabott disztribúciókat, azonban a PC-gyártók egyelőre igen csekély érdeklődést tapasztalnak a linuxos rendszerek iránt, még a linuxos és windowsos gépeket egyszerre forgalmazó kínai kereskedők szerint is igen mérsékelt az érdeklődés. Ráadásul a Sunnak a PC-piacon nincsenek tapasztalatai.

A Sun PC-i Linux operációs rendszert használnak és számos nyílt forráskódú szoftvert előre telepítenek rájuk, például az OpenOffice irodai programcsomagot, a Mozilla webböngészőt, a Ximian Evolution e-mail klienst és határidőnaplót, valamint a Gnome grafikus felhasználói felületet. McNealy elmondta, hogy a számítógépeket a Sun Ray terminálokhoz hasonlóan el lesznek látva Smart Card-olvasókkal, hogy egyszerűvé és biztonságossá tegyék a hozzáférést.

A Sun egyelőre nem állapított meg pontos árat, azonban Jonathan Schwartz, a Sun szoftverrészlegének alelnöke szerint egy 100 gépből álló hálózat megvásárlása és üzemeltetése öt éven keresztül 300 ezer dollárba kerül, míg egy hasonló kiépítésű windowsos hálózat költségei meghaladhatják az 1 millió dollárt is. Elemzők szerint azonban Schwartz becslése erősen sarkított, noha a Sun még nem tett közzé hivatalos árakat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról