Szerző: Barna József

2002. szeptember 16. 10:16

Pénteken csökkent az AMD részvényárfolyama, miután a cég bejelentette, hogy csúszik a Barton és a ClawHammer megjelenése

Pénteken az AMD részvényárfolyama 43 centtel (5,63%-kal) 7,21 dollárra esett vissza, miután a vállalat csütörtökön közölte, hogy több hónappal csúszik a Barton és a ClawHammer processzorok megjelenése. Egyes elemzők a bejelentés miatt növelték az AMD 2003-as veszteségelőrejelzéseit.

Az Advanced Micro Devices módosította processzorútitervét: a vállalat egy negyedévvel későbbre tolta az Athlon XP újabb generációjának, valamint az asztali számítógépekbe szánt ClawHammer processzornak a megjelenési dátumát. Az új útiterv szerint a vállalat PC-gyártó partnerei csak 2003 első negyedévében jutnak hozzá a termékhez, míg az arra épülő számítógépek piaci megjelenése az első negyedév végén vagy a második negyedév elején esedékes.

A cég egyik szóvivője, John Crank a hírügynökségeknek adott nyilatkozataiban nem volt bőbeszédű a késlekedés okaival kapcsolatban. Elmondta, hogy az architektúrával nincs komolyabb probléma, elsősorban a gyorsabb, 333 MHz-es rendszerbuszt igénylő Athlon XP processzorok életciklusát kívánják meghosszabbítani a döntéssel. A 333 MHz-es rendszerbuszt használó Athlon XP piaci premierje október 7-én várható.

Azonban az 512 kbyte másodlagos gyorsítótárral felszerelt Barton magos Athlon XP megjelenése is csúszik. A vállalat korábban úgy tervezte, hogy e processzormag az idei második félév során lát napvilágot. Az új útiterv szerint a Barton is a jövő év első negyedévében kerül piacra.

Az elemzők szerint a lépés azt fogja jelenteni, hogy a cég nagyobb veszteségeket fog elérni 2003-ban. Az UBS Warburg szerint a cég 2003-as vesztesége részvényenként 1,43 dollár lesz, szemben a korábban várt 1,14 dollárral.

Thomas Thornhill, az UBS elemzője elmondta, hogy a késlekedés azt jelenti, hogy csökken az AMD processzorok átlagos eladási ára. Egy másik hatás lehet az, hogy a cég piaci részesedést fog veszíteni, mivel az ügyfelek átgondolják termékstratégiájukat és a nagyobb vetélytárs Intel mellett döntenek.

Joe Osha, a Merrill Lynch elemzője immár úgy véli, hogy a cég 2003-as vesztesége részvényenként 74 cent lesz, szemben a korábbi részvényenként 18 centes várakozással. "Az AMD-nek elegendő készpénze van ahhoz, hogy túlélje azokat a veszteségeket, amelyeket most a következő négy negyedévre előrejelzünk, bár a készpénz-mennyiség várhatóan a jelenlegi szint felére esik vissza 2003 közepére" -- mondta Osha.

A First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 1,43 dolláros veszteségre számítanak 2002-ben és részvényenként 63 centre 2003-ban.

Míg az AMD részvényárfolyama csökkent, az Intel részvényárfolyama 33 centtel (2,10%-kal) 16,03 dollárra emelkedett pénteken. Csütörtökön az AMD részvényárfolyama 7,28%-kal, az Intelé 5,54%-kal esett vissza, ezzel a HWSW-30 lista leggyengébb szereplője volt a két cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról