Szerző: Ady Krisztián

2002. szeptember 9. 09:39

A Nokia várhatóan tartja magát a harmadik negyedéves előrejelzéshez

[Bloomberg] A Nokia kedden teszi közzé harmadik negyedéves eredményelőrejelzéseit, a szakértők szerint a cég várhatóan tartja magát a korábbi nyereségelőrejelzéshez, mivel a vállalat új modelljei iránti kereslet miatt több mint egy év óta először emelkedik a negyedéves forgalom.

A világ első számú mobiltelefon-gyártója júliusban közölte, hogy a várható nyereség részvényenként 15-17 cent között lesz, míg a negyedéves forgalom 8%-kal 7,6 milliárd euróra emelkedik -- ez az első emelkedés 2001 második negyedéve óta. A cég az idén négyszer csökkentette forgalomelőrejelzését.

Az elemzők szerint lassan kezd kifizetődni a Nokia és a riválisok azon stratégiája, hogy olyan új funkciókkal felszerelt mobiltelefonokat mutatnak be, mint a színes kijelző vagy a beépített digitális kamera. A globális mobiltelefon-eladások 15 hónapja az első ízben emelkedtek a második negyedévben. A Gartner piackutató vállalat növekedésre számít a második félévben is.

"A Nokia piaci helyzete erős marad, amit alátámasztanak az új modellek is" -- mondta Ville Ahoranta, a Employment Pension Fund elemzője. "Kérdés azonban az, hogy mennyire erősítik a keresletet az új funkciók. Egyelőre nem beszélhetünk fellendülésről."

A globális mobiltelefon-eladások tavaly először csökkentek az ipar történetében. A Nokia és a riválisok arra számítanak, hogy alacsony lesz a növekedés az olyan régiókban, mint Európa és az USA, mivel közel telített a piac, és a fogyasztók többsége nem érzi annak a szükségét, hogy lecserélje mobiltelefonját.

A Nokia már távol van a 90-es évek végi, helyenként 50%-os növekedési ütemektől. A cég arra számít, hogy a második féléves forgalomnövekedés a legjobb esetben eléri a 10%-ot, míg a következő években meghaladhatja a 10%-ot.

A Nokia egykor Európa legértékesebb vállalata volt, azonban az idén a cég részvényárfolyama 54%-kal csökkent, miután a befektetők igazodtak a csökkent növekedési kilátásokhoz. A cég piaci értéke jelenleg 63 milliárd euró -- a csúcs 307 milliárd euró volt 2000 júniusában.

Ezzel együtt a Nokia alacsonyan tartotta költségeit és nyereséges maradt, míg a nagy rivális Motorola és Ericsson jelentős veszteségeket halmozott fel. Ugyanakkor a Nokia nagyobb piaci részesedése lehetővé tette azt, hogy a cég kihasználja a méretgazdaságosság előnyeit.

A cég tovább növelte piaci részesedését a második negyedévben, miután több új modellt mutatott be az első félévben, mint a tavalyi év egészében. A legközelebbi rivális, a Motorola részesedése változatlan maradt, közölte Gartner. A Nokia 35,6%-os piaci részesedése több mint kétszerese a Motoroláénak.

A Nokia pénteken két új mobiltelefont is bemutatott Franciaországban: a 3510i mobiltelefont elsősorban fiataloknak szánja a cég, a készülék színes kijelzővel rendelkezik, képes MMS üzenetek küldésére és fogadására, valamint Java programok futtatására is. A 3510i egy elsősorban fiataloknak szánt divattelefon, ezt támasztja alá, hogy számos színes előlapot kínál hozzá a vállalat, amelyek között ráadásul ún. "aktív" előlapok is vannak, amelyek a mobil csengésekor vagy játékok közben villognak.

A 3650-es típusszámú készülék beépített kamerát tartalmaz, amely nem csak képek, de videók rögzítésére is alkalmas. A készüléket természetesen színes kijelzővel látták el, képes multimédiás üzenetek küldésére és fogadására, valamit telepítették rá a RealOne Player médialejátszó szoftvert is.

A háromsávos Nokia 3650 176x208 pixeles felbontású színes kijelzővel rendelkezik, amely 4096 árnyalat megjelenítésére alkalmas. A tervezők természetesen nem feledkeztek meg az internetelérésről sem, a készüléket WAP mellett XHTML böngészővel is ellátták, valamint beépített e-mailkliens-programot is telepítettek rá.

A Nokia az idén eddig 22 új modellt mutatott be, tavaly az egész évben 14 készülékkel rukkolt elő a cég. Júniusban azt közölte a vállalat, hogy az idén 30 modellt mutat be, ebből 10-ben lesz színes kijelző -- eddig 8 színes kijelzős mobiltelefont mutatott be a Nokia az idén.

A cég a második negyedévben kezdte el a 7650 szállítását, ebben a modellben beépített digitális fényképezőgép található, amellyel fényképeket készíthetnek a felhasználók és azonnal elküldhetik azokat.

"A digitális kamerával felszerelt mobiltelefonok iránti kereslet a vártnál erősebb" -- mondta Jussi Uskola, a Nordea Securities elemzője. "A Nokia jelezte, hogy az összes legyártott 7650-est azonnal el is adja."

A Nokia számításai szerint a piaci részesedés a második negyedévben 38% volt, a cég hosszú távú célja a 40% elérése. Olli-Pekka Kallasvuo, a cég pénzügyi vezérigazgatója a múlt héten befektetőknek elmondta, hogy akár sikerülhet túlszárnyalni ezt a célkitűzést.

"A Nokia új modelljei jók" -- mondta Jacques Abramovicz, a WestLB Asset Management elemzője. "Azonban a nyereségesség fontosabb, mint a piaci részesedés."

Finnország legnagyobb vállalata az elmúlt öt év alatt kétszeresére, 579 ezer euróra növelte az egy alkalmazottra eső forgalmat, ez kétszerese a Motoroláénak. Tavaly a Nokia egy alkalmazottra eső nyeresége 4080 euró volt, míg a Motorola alkalmazottanként 3500 dollár veszteséget realizált, közölte a Bloomberg.

Az Ericsson másfél hete közölte, hogy fontolóra veszik a veszteséges Sony Ericsson közös vállalat finanszírozásának leállítását, miután a cég 43%-kal kevesebb mobiltelefont adott el a második negyedévben, mint a két vállalat külön-külön egy évvel korábban.

A Nokia harmadik negyedéves nyereségelőrejelzése nem tartalmazza a MobilCom AG-nak nyújtott hitel várható leírását. A gazdaság lassulásával a hálózati beszállítók arra kényszerülnek, hogy leírják az ügyfeleknek nyújtott hitelek egy részét. A Nokia 752 millió eurót adott kölcsön a MobilComnak. Tavaly a vállalat 714 millió eurót írt le, miután két ügyfél nem tudta visszafizetni a kölcsönöket.

"A MobilCom rossz hírt jelent, de a Nokia nem fog tönkremenni ettől" -- mondta Abramovicz.

2001 harmadik negyedévében a cég nyeresége részvényenként 16 cent volt. A negyedév közepén esedékes előrejelzésben a vállalat általában csak az adott negyedévvel kapcsolatban tesz megjegyzéseket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról