Szerző: castor

2002. augusztus 29. 17:19

Az Intel további beruházásokat tervez Indiában

Craig Barrett
Craig Barrett
[Dow Jones, CNET] Az Intel elnök-vezérigazgatója, Craig Barrett ázsiai körútján Indiába érkezett, ahol kijelentette: a cég tovább erősíti indiai jelenlétét. Sajtótájékoztatóján az üzletember elmondta, hogy az új helyi beruházások a szoftver- és hardverfejlesztés előmozdítását szolgálják majd.

Azonban Barrett nem kívánt nyilatkozni a beruházások összegéről. Mint mondta: "Egyelőre nem tudom pontosan, hogy mekkora összegről lesz szó. Azonban ha az alkalmazottak száma meghaladja a 2000 főt, 100-200 millió dollárra lesz szükség."

Néhány órával korábban az indiai kommunikációs és információtechnológiai miniszter, Pramod Mahajan -- miután találkozott Barrettel -- úgy nyilatkozott, hogy az Intel az elkövetkező három évben 130 millió dollárt fektet indiai kutatóközpontjának fejlesztésébe. A helyi hírügynökség arról számolt be, hogy a bővítés részeként a világ legnagyobb chipgyártó cége a jelenlegi 900-ról három-öt éven belül 3000 főre növeli a foglalkoztatottak számát Bangalore-ban. Itt található az Intel indiai szoftverfejlesztő központja. A vállalatnak emellett Bombayben van kutatási részlege.

Barrett egyben elmondta, hogy cége egy processzortervező-központot is létrehoz az országban, amely kezdetben 40, majd később akár 100 mérnököt is foglalkoztat. A vezérigazgató nyilatkozata szerint a központban "32 bites Intel architektúrájú (IA) mikroprocesszorok tervezése és fejlesztése" folyik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról