Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2002. augusztus 28. 10:17

A Nortel 7000 alkalmazottat bocsát el

[WSJ] Az Észak-Amerika második legnagyobb, telekommunikációs berendezéseket gyártó cégének számító kanadai Nortel Networks bejelentette, hogy harmadik negyedéves árbevétele várhatóan 10%-kal csökken a második negyedévhez képest, és a cég 7000 alkalmazottjától válik meg.

A vállalat korábbi előrejelzésében még a második negyedéves eredményekkel megegyező harmadik negyedéves eredményekkel számolt. A cég azonban a telekommunikációs szolgáltatók visszafogott rövidtávú beruházásai miatt egyelőre gyengülő eredményekre számít.

A vállalat közölte, hogy az év végéig az alkalmazottak számát a jelenlegi 42 000-ről 35 000 csökkenti. A Nortel 2001 elején még 94 000 alkalmazottat foglalkoztatott. A leépítésekkel a cégnek az a célja, hogy akár 2,6 milliárd dollárnál alacsonyabb negyedéves árbevétel mellett is, legkésőbb 2003 júniusáig nyereségessé válhasson. Korábban a Nortel a nyereségesség küszöbét 3,2 milliárd dolláros negyedéves forgalomra becsülte. Az elbocsátásokkal kapcsolatos, egyelőre nem meghatározott értékű költségek a harmadik negyedévben kerülnek könyvelésre.

A Nortel második negyedéves árbevétele 2,77 milliárd dollárt tett ki. Az elemzők akkor úgy nyilatkoztak, hogy a nyereségesség eléréséhez előirányzott 3,2 milliárd dolláros negyedéves forgalom túlzó, mivel a vállalat a közeljövőben nem fogja elérni ezt a szintet.

A Nortel részvényárfolyama tegnap 6 centtel alacsonyabban, 1,23 dolláron zárta a kereskedést.

A nyári leállás után, szeptember 29-30-án az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.

a címlapról

Hirdetés

AWS és microservice meetupokkal kezdjük az őszt!

2021. szeptember 17. 08:26

A nyári leállás után, szeptember 29-30-án az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.