Szerző: roberto

2002. augusztus 27. 12:16

Az Intel vezérigazgatója szerint a PC-kereslet jelentős javulására az ünnepi szezonban sem lehet számítani

Craig Barrett
Craig Barrett
[Bloomberg] Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója nem biztos abban, hogy az év végi ünnepi szezon lökést fog adni a PC- és félvezetőkeresletnek.

"Mindig az a várakozás, hogy a számítógépeladások emelkednek az ünnepi szezonban, de nagy kérdés az, hogy vajon most is így lesz-e" -- mondta Barrett a Bloomberg TV-nek adott interjúban.

Barrett azt is közölte, hogy az Intel szeptember 5-én fogja közzétenni felülvizsgált harmadik negyedéves előrejelzéseit. A vállalat korábban azt becsülte, hogy a harmadik negyedéves forgalom 6,3-6,9 milliárd dollár között lesz. "Az Intel harmadik negyedéve várhatóan valamivel jobban fog sikerülni, mint a második" -- tette hozzá Barrett.

A Bear Stearns & Co. pénteken csökkentette a vállalat harmadik negyedéves, egész éves és 2003-as nyereségére vonatkozó előrejelzéseit, hivatkozva arra, hogy PC-kereslet nem fog emelkedni az év hátralévő részében sem.

A félvezetőipar 40 éves történetének legrosszabb évét zárta tavaly: a Dataquest piackutató vállalt szerint a félvezetőeladások 32%-kal 155 milliárd dollárra estek vissza. A chipgyártók arra számítanak, hogy a globális piac enyhén növekedni fog az idén, jövőre pedig fellendülés várható, mivel az ügyfelek készletei leapadnak és emelkednek a megrendelések.

"Nehéz a helyzet, a számítógépipar lassul, mivel a vállalatok még mindig visszafogják IT infrastruktúra kiadásaikat" -- mondta Barrett. "Jelenleg reménytelen feladatnak tűnik az, hogy megjósoljuk, mikor ér véget ez a lassulás. Nem tudom megmondani, hogy milyenek a kilátások a következő három hónapra vonatkozóan."

A Semiconductor Industry Association (SIA) júniusban közölte, hogy a várakozások szerint a globális félvezetőeladások 3,1%-kal emelkednek az idén, ez alacsonyabb mint a korábbi 6%-os előrejelzés, mivel a szektor egészét érintő visszaesés miatt csökken a kereslet. A SIA szerint jövőre 23%-os forgalomnövekedésre számíthat a félvezetőipar.

Az Intel részvényárfolyama hétfőn 17 centtel (0,95%-kal) 18,13 dollárra emelkedett. A részvényárfolyam az idén 42%-kal esett vissza.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 02:44

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.