Szerző: Bodnár Ádám

2002. augusztus 16. 09:31

A Dell forgalma a megemelt várakozásokat is felülmúlta, a profit az előrejelzéseknek megfelelően alakult

Kevin B. Rollins
Kevin B. Rollins
A Dell Computer tegnap este hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményeit. A vállalat forgalma még a megemelt várakozásokat is felülmúlta, miközben a nyereség az előrejelzéseknek megfelelően alakult.

A világ második legnagyobb PC-gyártója csütörtök este bejelentette, hogy augusztus 2-án véget ért második negyedévében 8,46 milliárd dolláros bevétel mellett 501 millió dollár, azaz részvényenként 19 cent profitot ért el. Egy évvel korábban a vállalat részvényenkénti 4 centes veszteségről számolt be.

A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők 8,28 milliárd dolláros forgalomra és részvényenkénti 19 centes profitra számítottak.

A Dell július közepén emelte meg a második negyedévre vonatkozó kilátásait, akkor a vállalat 8,2 milliárdról 8,3 milliárd dollárra módosította negyedéves forgalmi előrejelzését és részvényenkénti 18 centről 19 centre vitte fel a várható profitot. A vállalat tegnapi bejelentése szerint a vártnál is magasabb forgalom elsősorban az előrejelzéseknél kedvezőbb vállalati eladásoknak köszönhető. A Dell egyébként 5 százalékkal több gépet adott el, mint az első negyedévben és 18 százalékkal többet, mint a tavalyi második negyedévben. Az átlagos eladási ár eközben stabilan 1770 dollár körül maradt.

A Dell szervereladásai tavalyhoz képest 18 százalékkal növekedtek, a munkaállomásoké 24 százalékkal, a notebookoké pedig 17 százalékkal emelkedett. A vállalat vezetői szerint a cég továbbra is növelni tudja piaci részesedését és csökkenteni tudja a költségeket. A csökkenő költségek és a növekedő eladások mellett a Dell továbbra is nyereséges maradhat -- vélik a cég vezetői.

Kevin Rollins pénzügyi igazgató szerint a Dell számítógépenként átlagosan 18 százalékkal több költséget takarított meg amerikai gyáraiban, mint azt eredetileg tervezte. Ezek egy része árcsökkentésre megy el, a többi azonban a nyereséget növeli -- mondta Rollins.

Bár a világ legnagyobb PC-gyártóinak forgalma és piaci részesedése is fokozatosan csökken, a Dell továbbra is növekszik -- áll a vállalat közleményében. A cég szerint összességében a PC-eladások a harmadik negyedévben a másodikhoz hasonlóan alakulnak majd, azonban a Dell 5 százalékos, vagy annál is nagyobb növekedésre számít a leszállított gépek számát tekintve. Ennek megfelelően a vállalat 8,9 milliár dolláros forgalom mellett 20-21 centes részvényenkénti profitot vár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról