Szerző: Bodnár Ádám

2002. augusztus 1. 11:00

Profitfigyelmeztetést tett közzé az Adobe

Bruce Chizen
Bruce Chizen
A kiadványszerkesztő szoftvereiről ismert Adobe tegnap 10 százalékkal csökkentette a harmadik negyedévre vontakozó forgalmi előrejelzését, és 25 százalékkal mérsékelte a nyereséggel kapcsolatos várakozásait. A cég a vártnál gyengébb júliusi eladásokra hivatkozott.

Az Adobe az augusztus 30-án véget érő harmadik negyedévre jelenleg 270-290 millió dolláros forgalmat vár, amely 10 százalékkal alacsonyabb, mint a korábban előrejelzett 300-320 millió dolláros szint. A vállalat szerint főképp az európai és a japán eladások alakulnak a várt szint alatt.

"Nagyon nehéz a gazdasági környezet, és csalódott vagyok, amiért módosítanunk kellett a harmadik negyedéves előrejelzésünket" -- nyilatkozta a vállalat elnök-vezérigazgatója, Bruce Chizen.

Az egyszeri tételek leszámításával képződő pro forma eredmény részvényenként 18-23 cent lesz, szemben a múlt hónapban közzétett 24-27 centes előrejelzéssel -- jelentette be az Adobe. A nettó profitra vonatkozó várakozásokat a cég nem hozta nyilvánosságra.

A harmadik negyedévvel ellentétben a vállalat nem módosította a negyedik negyedévre vonatkozó kilátásait: a cég továbbra is 315-345 millió dolláros bevételre és részvényeként 26-29 centes pro forma eredményre számít.

Az Adobe szeptember 12-én, a tőzsde zárása után teszi közzé harmadik negyedéves eredményeit.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról