Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 25. 11:15

A vártnál gyengébb eredményekkel zárta második negyedévét a TSMC

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co., a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója a vártnál kisebb nyereséget ért el a második negyedévben, és továbbra sem látja a félvezetőipar fellendülésének jeleit.

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co., a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója a vártnál kisebb nyereséget ért el a második negyedévben, és továbbra sem látja a félvezetőipar fellendülésének jeleit.

A vállalat második negyedéves nyeresége 9,3 milliárd tajvani dollár (279 millió amerikai dollár) volt, szemben a tavalyi második negyedévben elért 312 millió tajvani dolláros profittal. A forgalom azonban jelentősen emelkedett, ugyanis emelkedett a legnagyobb ügyfelek megrendeléseinek száma. A TSMC második negyedéves bevétele 44 milliárd tajvani dollár volt.

Morris Chang, a vállalat igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a félvezetőipar fellendülése egyelőre még nem kezdődött meg, ráadásul a jelenleg is tartó harmadik negyedévben az eladások csökkenésére lehet sszámítani. Chang arra számít, hogy vállalata a tavalyi forgalomhoz képest mindössze egyszámjegyű százalékos bevételnövekedés produkál az idén. Elemzők a részvényárfolyamok csökkenésére számítanak.

"Ha a személyi számítógépekben és mobiltelefonok eladásai csak ilyen ütemben nőnek, a félvezetőgyártókak továbbra is kihasználatlan marad a kapacitása" -- mondta Gregory Lue, a Taiwan International Investment Management elemzője. "A TSMC nehezen tudja majd emelni árait."

A TSMC gyártókapacitásának kihasználtsága a második negyedévben 85 százalék volt, de Chang szerint az elmaradó megrendelések miatt ez az arány a harmadik negyedévben 70 százalék közelébe esik majd. Az igazgatótanács elnöke ezen felül arra számít, hogy a chipek átlagos eladási ára 5 százalékkal csökken.

A számítógép-alkatrészek iránti kereslet csökkenését azonban ellensúlyozhatja a szórakoztatóelektronikai készülékekben -- DVD-lejátszókban, digitális kamerákban -- és vezeték nélküli hálózati eszközökben használt chipek eladásainak növekedése.

Chang elmondta, hogy a TSMC az év második felében közel 25 százalékkal növeli gyártókapacitását, azonban a tőkeberuházási keretet a korábban előirányzott 2,5 milliárd amerikai dollárról 2 milliárd dollár alá csökkentik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról