Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 22. 12:32

Csődbe ment a második legnagyobb amerikai távközlési cég, a WorldCom

Csődvédelmet kért a második legnagyobb amerikai távközlési cég, a WorldCom.

Csődvédelmet kért a második legnagyobb amerikai távközlési cég, a WorldCom.

A manhattani bírósághoz eljuttatott kérelem szerint a vállalatnak 107 milliárd dollár vagyona és 41 milliárd dollár tartozása van. Szakértők szerint számítani lehetett a csőd bejelentésére, ugyanis pár héttel ezelőtt kiderült: a WorldCom az előző öt negyedéve során 3,85 milliárd dollárral kozmetikázta könyvelését, hogy növelje nyereségét. A cég igazgatótanácsa vasárnap esti gyűlésén határozott a csődvédelemről.

A 20 millió ügyféllel rendelkező, és a világ internetes forgalmának mintegy felét bonyolító WorldCom összesen több mint 85 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az egykor 100 milliárd dollár feletti piaci értékű céget 1983-ban alapították egy Mississippi kocsmában. A cég több mint 75 vállalatot vásárolt fel és lett az USA második számú távközlési szolgáltatója.

A vállalat története során több mint 30 milliárd dollár kölcsönt vett fel, amelyeket felvásárlásokra fordított. A WorldCom legnagyobb akvizíciója a távolsági beszélgetésekkel foglalkozó MCI Communications Corp. volt, amelyért 1998-ban 47 milliárd dollárt fizetett a cég.

A WorldCom részvényárfolyama idén folyamatosan csökkent, azonban a könyvelési csalás június 25-i kipattanása óta a cég papírjainak értéke 90 százalékkal csökkent. A WorldCom-részvények 1999-ben még 62 dollárt értek, pénteki árfolyamuk mindössze 9 dollárcent volt.

A vállalat részére a J.P. Morgan Chase & Co., a Citigoup és a GE Capital 2 milliárd dolláros jelzáloghitelt biztosít, amelyből az átszervezés ideje alatt is biztosítható a zavartalan szolgáltatás. "A csődvédelem a lehető legnagyobb értéket biztosítja a hitelezőinknek, az alkalmazottak megtarthatják állásukat és a szolgáltatások továbbra is élnek majd" -- mondta John Sidgmore vezérigazgató.

A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) igazgatója, Michael Powell elmondta, hogy a csőd ellenére a szolgáltatások mindenképp tovább élnek. Az amerikai törvények szerint ugyanis a távközlési cégeknek először az FCC-től kell engedélyt kérniük egy hang- vagy adatszolgálatás leállításához. A kérelem benyújtásától számítva legalább 31 napnak kell eltelni a szolgáltatás megszüntetéséig, azonban Powell elmondta, hogy az ügyfelek védelme érdekében ez az időszak akár meg is hosszabbítható.

A WorldCom csődjével az amerikai gazdaságnak jó esélye van arra, hogy megdöntse a tavalyi csődrekordot, amikor 255 tőzsdei cég 260 milliárd dollárnyi vagyont helyezett csődvédelem alá. Idén a WorldCom előtt 131 tőzsdei cég 150 milliárd dollárt helyezett csődvédelem alá.

A vállalat hitelminősítése a könyvelési botrány óta rendkívül alacsony, ráadásul az Igazságügyi Minisztérium és két kongresszusi bizottság is vizsgálódik a cégnél. A WorldCom saját vizsgálata egészen 1999-ig visszamenőleg vizsgálja a könyvelést és szakértők szerint még legalább 1 milliárd dollár költség ismételt feltűnésével lehet számolni.

Bernard Ebbers vezérigazgató áprilisban mondott le, posztján Sidgmore alelnök követte. A WorldCom lecserélte könyvelőcégét (Artur Andersen LLP) és kirúgták Scott Sullivan pénzügyi igazgatót. A vállalat bejelentése szerint megválik 16 ezer alkalmazottjától és értékesíti latin-amerikai és japán vezeték nélküli kommunikációs részlegeit.

Elemzők szerint a vállalat aligha lesz képes megfelelő mennyiségű készpénztartalék felhalmozására, ezért valószínűleg adósság tőkerészre való cseréjével csökkenti tartozását. A WorldCom legnagyobb hitelezői a J.P. Morgan Trust Co. (17,2 milliárd dollár), a Mellon Bank (6,6 milliárd dollár) és a Citibank (3,29 milliárd dollár).

Vasárnapi ülésén az igazgatótanács két új tagot is választott: Nicholas Katzenbach volt főügyészt és Denis Beresford egyetemi professzort.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról