Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 19. 17:33

A kedvező eredmények ellenére 20 százalékkal esett a Sun részvényárfolyama

HIRDETÉS

Steve McGowan
Steve McGowan
A Sun Microsystems részvényárfolyama több mint 20 százalékkal csökkent a mai napon annak ellenére, hogy a vállalat négy veszteséges negyedév után végre nyereséges negyedévet zárt.

A június 30-án véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a Sun 20 millió dolláros, részvényenként egy centes nettó profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszak 88 millió dolláros, részvényenként 3 centes veszteségével. Ami a teljes 2002-es pénzügyi évet illeti, a Sun összesen 12,5 milliárd dollár bevételről számolt be. Ez 32 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi rekorderedményeknél. A 2002-es pénzügyi év nettó vesztesége 628 millió dollár volt.

Steve McGowan, a cég pénzügyi vezérigazgatója az eredmények nyilvánosságra hozatalakor elmondta, hogy a jelenlegi első pénzügyi negyedévben ismét szerény veszteségre számít a cég. McGowan a 2003-as pénzügyi évre 10-15%-os bevételnövekedést és részvényenként 10-15 centes profitot vár, noha ő sem látja fejlődés jeleit a technológiai költések terén.

A Bear Stearns elemzője, Andrew Neff csökkentette a válalat eredménykilátásait, ugyanis szerint az IBM túl erős vetélytárs a Sunnak. "Meglátásaink szerint a Sun továbbra is stabil eredményeket érhet el, az iparági válságból jó termékekkel jött ki, miközben kutatás+fejlesztési és disztribúciós képességei változatlanok maradtak, azonban minden területen erőteljes versenytársakkal kell szembenéznie" -- írta Neff.

A Salomon Smith Barney elemzője, Richard Gardner szerint a Sun 2003-as pénzügyi évre szóló előrejelzése "kiábrándító". A szakember arra számt, hogy a Sunnak többször is módosítania kell előrejelzését, mivel az IBM és a HP egyre inkább megszorongatják a céget. Mivel a vállalatok költési hajlandósága továbbra is igen alacsony, a cégek egyre kiélezettebb versenyt folytatnak az elköltendő dollárokért.

A hírek nyomán a Credit Suisse First Boston vételről tartásra módosította a Sun részvényeinek besorolását. A papírok 21 százalékkal 4,53 dollárra estek, miközben a Nasdaq Composite Index csupán 1 százalékkal csökkent. A Nasdaq tőzsdén a Sun részvényeire történt a legtöbb kötés.

A Sun részvényárfolyama az idén 64 százalékkal esett vissza, miközben az American Stock Exchange Computer Hardware Index csak 32 százalékkal csökkent.

a címlapról