Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 17. 11:37

A RealNetworks a várakozásoknak megfelelő második negyedévet tudhat maga mögött

A RealNetworks a tegnapi tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményeit. A vállalat vesztesége csökkent, azonban a forgalom is visszaesett. A cég eredményei megfeleltek az elemzők elvárásainak.

A RealNetworks a tegnapi tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményeit. A vállalat vesztesége csökkent, azonban a forgalom is visszaesett. A cég eredményei megfeleltek az elemzők elvárásainak.

A RealNetworks forgalma a tavalyi második negyedéves 47,9 millió dollárról 43,8 millió dollárra csökkent, amely megfelel a cég 42,5-45 milliós előrejelzésének. A cég június 30-án véget ért negyedévében a nettó veszteség 1,6 millió dollár, azaz részvényenként 1 cent volt, szemben a tavalyi második negyedévben elért 19,2 milliós, vagyis részvényekénti 12 centes veszteséggel.

A seattle-i központú vállalat korábban részvényenként 1-2 centes veszteségre számított. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett szakértők részvényenként 1 centes veszteséget jeleztek előre.

A RealNetworks bejelentése szerint az előfizetők száma továbbra is növekedik, áprilisban a cég előfizetéses szolgáltatásainak 600 ezer felhasználója volt, a második negyedév végére azonban már 750 ezer. A cég emellett viszont kénytelen volt elismerni, hogy az internetes médiaszolgáltatásra alkalmas vállalati szoftvereinek eladásai a vártnál gyengébben alakultak, ugyanis a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a cégek költési hajlandósága továbbra is rendkívül alacsony.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról