Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 11. 15:38

Nyereséges volt a Network Associates második negyedéve

Az internetes biztonságtechnikával foglalkozó Network Associates nyereséggel zárta második negyedévét.

Az internetes biztonságtechnikával foglalkozó Network Associates nyereséggel zárta második negyedévét.

A vállalat tegnap este hozta nyilvánosságra negyedéves pénzügyi adatait amelyek szernit a nettó profit 21,2 millió dollár, azaz részvényenként 12 cent volt, szemben a tavalyi második negyedévben elért 37,2 millió dolláros, azaz részvényenkénti 27 centes veszteséggel. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők részvényenkénti 12 centes profitra számítottak.

A Network Associates -- amelynél az amerikai Értékpapírpiaci és Tőzsdefelügyelet két évvel ezelőtti könyvelési szabálytalanságok miatt vizsgálódik -- bejelentette, hogy a forgalma a tavalyi második negyedéves 181,5 millió dollárról 233 millió dollárra emelkedett.

A Network Associates nemrég harmadik alkalommal is megkísérelte 100 százalékban visszavásárolni korábban önállósított részlegét, a McAfee.com-ot. A cég jelenleg 75%-os tulajdonrésszel bír a vírusirtó és információvédelmi termékeket fejlesztő és forgalmazó McAfee-ben.

Amint az ismert, a Network Associates immár kétszer próbálkozott a leányvállalat 100%-os tulajdonrészének megszerzésével, azonban miután a napvilágra került könyvelési szabálytalanságok folytán a cég részvényárfolyama jelentősen visszaesett, mindkét alkalommal visszakozott az ügylettől. A cég feltehetően azt reméli, hogy a tisztázott pénzügyi eredmények nyilvánosságra hozatala megfelelő légkört teremt a felvásárlás kivitelezéséhez.

A cég azért igyekszik ismét integrálni a McAfee-t a vállalatcsoportba, hogy a kis- és középvállalatok, valamint a végfelhasználók számára egységes stratégiát dolgozhasson ki, megszüntesse a két vállalat és a McAfee márkanév használata körül kialakult zűrzavart, és csökkentse a két különálló vállalat fenntartásával kapcsolatos költségeket -- mondta Kent Roberts alelnök.

Az új ajánlat lényegében nem változott a legutóbbihoz képest: a Network Associates egy részvénycserés ügylet keretében 0,78 saját részvényt ajánl minden, még nem a tulajdonában lévő McAfee-részvényért. Ez 12 millió részvénnyel számolva jelenleg 180 millió dolláros ügyletet feltételez, noha korábban a cég körülbelül 225 millió dollárt ajánlott, és azt a McAfee nem találta elfogadhatónak.

A Network Associates abban bízik, hogy az ügylet még a hónap végéig kivitelezhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról