Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 11. 09:50

Másfél év után ismét nyereséges a Yahoo

Terry Semel
Terry Semel
Hat negyedév után először volt nyereséges a Yahoo. A vállalat a negyedéves beszámolójában felemelte az év hátralevő részére vonatkozó pénzügyi előrejelzéseit is.

A Yahoo legutóbbi negyedévében a forgalom 225,8 millió dollár volt, a vállalat nettó nyeresége pedig 21,4 millió dollárt, azaz részvényenként 3 centet tett ki. 2001 azonos időszakában a cég forgalma 182,2 millió dollár volt, a veszteség pedig 48,5 millió dollár. Az EBITDA (adózás, kamatfizetés, amortizáció és értékcsökkenés előtti nyereség) 36,1 millió dollár volt, szemben a tavalyi azonos időszakban elért 38 milliós veszteséggel.

A vállalat reklámokból származó bevétele tovább csökkent és 135,7 millió dollárt tett ki, amely 4 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Terry Semel vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy az év hátralevő részében a Yahoo a reklámbevételek növekedésére számít. "Biztosak vagyunk benne, hogy a második félévben a tavalyi évhez képest két számjegyű százalékos növekedés várható" -- mondta Semel.

A Yahoo elektronikus üzleteinek bevétele a tavalyi év azonos időszakához képest 179 százalékkal növekedett. Az előfizetéses szolgáltatásokból származó bevétel 109 százalékkal 74,1 millió dollárra nőtt, amely elsősorban a HotJobs felvásárlásának köszönhető. A Yahoo közleménye szerint az előfizetéses szolgáltatások a bevétel 40 százalékát tették ki és a negyedév végére a cégnek több, mint 1 millió fizető felhasználója volt, míg az első negyedévben csak 600 ezer. Susan Decker pénzügyi vezérigazgató tájékoztatása szerint a HotJobs figyelmen kívül hagyásával az előfizetéses szolgáltatásokból származó bevétel 19 százalékkal növekedett az első negyedévhez képest.

A Yahoo bejelentése szerint az idei éves bevétel 900-940 millió dollár körül várható, a harmadik negyedéves forgalom pedig 225-250 millió dollár körül alakul majd. A vállalat ezen felül 140 millió dollárra növelte a 2002-es évre várható EBITDA összegét; a következő negyedévre 38-48 millió dolláros EBITDA-t vár a Yahoo.

Susan Decker egy interjúban elmondta, hogy a legutóbbi negyedév ékes bizonyítéka annak, hogy a Yahoo függetleníteni tudta magát a hirdetési bevételektől, hangsúlyozva, hogy az előfizetéses szolgáltatásokból származó forgalom jelentősen növekedett, mivel egy évvel ezelőtt alig létezett ilyen a cégnél. "Ez egy szimbolikus jelentőségű negyedév" -- mondta Decker.

Elemzők szerint azonban ez még nem az igazi felemelkedés. A második félévre vonatkozó kedvező hirdetési kilátások ellenére az internet továbbra is bizonytalan terület a hirdetők számára -- vélik a szakértők. "Túl korai még" -- mondta Jeetil Patel, a Deutsche Banc Alex Brown elemzője. "Még mindig túl sok a kérdés a formátumok és az árak körül és hogy az internet valóban direkt marketing eszköz, vagy csak egyszerű reklámhordozó."

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról