Szerző: Barna József

2002. július 3. 10:57

Az AMD a lejjebb szállított várakozásoknál is gyengébb eredményekre számít

[Reuters] Az AMD két héten belül másodszor csökkentette második pénzügyi negyedéves várakozásait. Az Intel első számú riválisának számító cég ma egy rövid közleményben tudatta, hogy második negyedéves forgalma 600 millió dollár körül alakul, szemben a június 18-án 620-700 millió dollárra csökkentett várakozásokkal. A negyedév elején az AMD még 820-900 millió dolláros forgalomra számított.

[Reuters] Az AMD két héten belül másodszor csökkentette második pénzügyi negyedéves várakozásait. Az Intel első számú riválisának számító cég ma egy rövid közleményben tudatta, hogy második negyedéves forgalma 600 millió dollár körül alakul, szemben a június 18-án 620-700 millió dollárra csökkentett várakozásokkal. A negyedév elején az AMD még 820-900 millió dolláros forgalomra számított.

A cég ezúttal nem hozott nyilvánosságra részleteket a gyengébb eredmények okaival kapcsolatban. Június közepén azonban azzal indokolta a vártnál gyengébb eredményeket, hogy éppen azokban a régiókban különösen gyenge a PC-piac, ahol az AMD rendszerint erős, azaz Európában, Észak-Amerikában és Japánban. A fejlődő piacok, mint Kína és Dél-Amerika továbbra is gyorsan bővülnek, azonban ezekben a régiókban "nem vagyunk olyan erősek, mint a versenytársunk" -- mondta akkor Hector Ruiz vezérigazgató. Az AMD korábban arra számított, az eladott processzorok száma az első negyedévhez képest 5-10 százalékkal csökken, azonban jelenleg úgy tűnik, a változás nagyobb mértékű lesz. Emellett az átlagos eladási ár meredek csökkenésére is számítani lehet.

Amint az ismert, június elején az Intel azt közölte, hogy a vártnál gyengébb kereslet miatt negyedéves forgalma a korábban várt 6,4-7 milliárd dollár helyett 6,2-6,5 milliárd dollár között alakul majd. A vállalat ezen felül jelezte, hogy a vártnál nagyobb a kereslet az olcsó Celeron processzorok iránt. Elemzők már akkor közzétették aggályaikat az AMD-vel kapcsolatban, mondván, a Celeronok térhódítása miatt az AMD-nek jelentősen csökkentenie kell árait. Szakértők szerint a PC-piac csak mérsékelten lendül majd fel a második félév során, ami kedvezőtlen az AMD számára és ilyen körülmények között a cég valószínűleg piaci részesedést fog veszíteni és a vártnál nagyobb veszteségről lesz kénytelen beszámolni.

Az AMD korábbi tervei között az szerepelt, hogy 2002 második negyedévére három egymást követő veszteséges negyedév után ismét nyereséges lehet a cég. Amint azonban Robert Rivet pénzügyi vezérigazgató júniusban elmondta: "Az idei első negyedévben már majdnem elértük a célt, hogy aztán az eredményeket elmossa a kereslet jelentős mértékű visszaesése."

Az első pénzügyi negyedévben az AMD 9 millió dolláros, részvényenként 3 centes veszteségről számolt be. A kedvezőtlen hírek hatására azonban a második negyedéves várakozásaikat erősen lejjebb szállították az elemzők. A június közepi profitfigyelmeztetés után a Thomson Financial/First Call által megkérdezett szakemberek 36 centes részvényenkénti veszteségre számítottak a második negyedévre, míg korábban mindössze 9 centes veszteséget prognosztizáltak

Az AMD részvényárfolyama tegnap 0,34 dollárral (3,72%-kal) 8,80 dollárra csökkent. A cég részvényárfolyama idén 45%-ot esett vissza. A vállalat a végleges második negyedéves eredményeket július 17-én teszi közzé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról