:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 2. 14:49

Profitfigyelmeztetést tett közzé a MIPS Technologies

A MIPS Technologies a kedvezőtlen piaci körülményekre hivatkozva profitfigyelmeztetést tett közzé.

A MIPS Technologies a kedvezőtlen piaci körülményekre hivatkozva profitfigyelmeztetést tett közzé.

A vállalat tegnapi közleménye szerint a negyedik negyedéves forgalom 10 millió dollár körül alakul majd, a nettó veszteség pedig a korábban vártnál nagyobb, részbényenlként 9-10 cent lesz, szemben a tavalyi negyedik negyedévben elért 17,6 millió dolláros forgalommal és 2 millió dolláros, azaz részvényenként 5 centes profittal.

A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők korábban 13,3 millió dolláros bevételre és részvényenkénti 4 centes veszteségre számítottak. A MIPS ezen felül bejelentette, hogy a kiadásai várhatóan az előző negyedéves szint alatt maradnak.

A cég közleménye szerint bár a negyedik negyedéves kilátások nem túl biztatóak, megkettőzi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy új szerződéses partnerekre leljen. A MIPS július 18-án teszi közzé negyedéves és éves eredményeit, valamint első negyedéves előrejelzését.

A profitfigyelmeztetés nyomán a cég papírjai 29 centes eséssel 5,88 dolláron zártak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.