Szerző: Bodnár Ádám

2002. június 26. 09:38

A Palm a várakozásoknak megfelelő eredményekkel zárta negyedik negyedévét

A Palm tegnap este, a tőzsde zárása után tette közzé negyedik negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat eredményei megfeleltek a májusban módosított előrejelzéseknek, de messze elmaradtak az eredeti várakozásoktól.

A Palm tegnap este, a tőzsde zárása után tette közzé negyedik negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat eredményei megfeleltek a májusban módosított előrejelzéseknek, de messze elmaradtak az eredeti várakozásoktól.

A május 31-én véget ért negyedév forgalma 233 millió dollár volt, a veszteség 27 millió dollár, azaz részvényenkénti 5 cent. A vállalat korábban 290-300 millió dolláros forgalomra számított. Noha a forgalom elmaradt az eredeti várakozásoktól, még így is 41 százalékkal felülmúlta a tavalyi negyedik negyedévben elért 165 millió dolláros szintet. Az előző év negyedik negyedévében a veszteség 392,1 millió dollár, azaz részvényenként 69 cent volt.

Az egyszeri költségek leszámításával képzett pro forma veszteség 18 millió dollár, azaz részvényenként 3 cent volt, szemben a tavalyi negyedik negyedéves 89 millió dollár, azaz részvényenként 16 cent veszteséggel. A májusban közzétett profitfigyelmeztetés után a First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők átlagosan 230,8 millió dolláros forgalomra és részvényenkénti 3 centes veszteségre számítottak.

"A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére a Palm jól teljesített" -- nyilatkozta Eric Benhamou ideiglenes vezérigazgató. "A negyedév során a pro forma bruttó haszonrés közel 35 százalékra emelkedett, az operatív cash flow pozitív volt és a raktárkészlet is a kívánt szinten maradt."

A 2002-es pénzügyi évben a Palm 1,03 milliárd dolláros forgalom mellett 82 millió dollár, azaz részvényenként 14 cent veszteséget ért el. A 2001-es pénzügyi évben a forgalom 1,56 milliárd dollár, a veszteség 356,5 millió dollár, azaz részvényenként 63 cent volt.

A Palm a negyedik negyedévben 900 ezer kéziszámítógépet adott el, az egész pénzügyi év során pedig mintegy 4,4 millió darabot szállított le. Története során a Palm mintegy 18 millió kéziszámítógépet adott el, a Palm OS operációs rendszerre épülő gépek összesített eladásai pedig mintegy 23 millió darabra rúgnak -- közölte a vállalat szóvivője.

Judy Bruner pénzügyi vezérigazgató bejelentette, hogy a Palm a jelenegi negyedévben 175-185 millió dolláros forgalomra és 40-45 millió dolláros veszteségre számít. A most kezdődött pénzügyi évben a cég 1 milliárd dollár körüli bevételt vár.

A Palm ezen felül bejelentette, hogy Todd Bradleyt, a hardver-részleg elnökét nevezi ki az üzletág vezérigazgatójává. A vállalatnak így jelenleg három vezérigazgatója van, a PalmSource -- a Palm OS operációs rendszert fejlesztő leányvállalat -- vezérigazgatója David Nagel, a Palm ideiglenes vezérigazgatója pedig Eric Benhamou. A Palm az év második részében két részre tervez szétválni. Benhamou vezérigazgatói pozíciója megszűnik, azonban ő lesz mindkét vállalat igazgatótanácsának elnöke.

A PalmSource, amely már jelenleg is önálló leányvállalatként üzemel, hétfőn hozta nyilvánosságra az igazgatótanács tagjaniak névsorát. A Benhamou elnökletével működő igazgatótanácsának tagjai ezek szerint David Nagel, Satjiv Chahil (korábban a 3Com elnöke), Robert J. Finocchio Jr. (Informix vezérigazgató), valamint Jean-Louis Gassee (korábban a Be vezérigazgatója).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról