Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 30. 10:24

Leépítések az IBM-nél

A világ legnagyobb számítógépgyártója, az IBM tegnap bejelentette, hogy csökkentette a szolgáltatási részlegénél dolgozók létszámát, azonban hogy pontosan mennyivel, azt a cég szóvivője nem árulta el.

HIRDETÉS

IBM A világ legnagyobb számítógépgyártója, az IBM tegnap bejelentette, hogy csökkentette a szolgáltatási részlegénél dolgozók létszámát, azonban hogy pontosan mennyivel, azt a cég szóvivője nem árulta el.

Belsős forrásokból származó információk szerint valamivel több, mint 200 alkalmazottnak mondtak fel. Az IBM jelenleg világszerte mintegy 320 ezer embernek ad munkát, a szolgáltási üzletágnál közel 150 ezren dolgoznak. Amennyiben a belsős forrásból származó adat megfelel a valóságnak, akkor az IBM alkalmazottainak csak elenyésző hányadától vált meg.

Magukat megnevezni nem kívánó informátorok szerint azonban a vállalat a negyededév végéig összesen közel 9500 munkahelyet tervez megszüntetni és az év végéig hozzávetőleg 20 ezer alkalmazott elbocsátása várható.

Az IBM szolgáltatási részlegének szóvivője elmondta, hogy ennek az üzletánbak a sajátossága az erőforrások folyamatos átszervezése az ügyfelek szükségleteitől függően. A szóvivő nem erőítette meg a több ezer alkalmazott elbocsátásáról szóló híreket, azonban egy május közepén tartott elemzői konferencián Sam Palmisano, a vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy valóban költségcsökkentő lépésekre van szükség a hatékony működéshez.

Az IBM részvényárfolyama tegnap 0,6 százalékkal 81,60 dollárra csökkent. A cég papírjainak értéke idén 33 százalékot esett. A vállalat áprilisban 10 év után először profitfigyelmeztetést volt kénytelen közzétenni, melynek nyomán a részvényárfolyam 10 százalékkal csökkent.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 2. 16:30

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.