Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 23. 11:02

Rekorderedményről számolt be az NVIDIA

HIRDETÉS

Jen-Hsun Huang
Jen-Hsun Huang
Az NVIDIA tegnap este a tőzsde zárása után tette közzé első negyedéves eredményeit. A vállalat már korábban jelezte, hogy rekordnagyságú forgalom és nyereség várható, azonban a tényleges eredmények még a megemelt várakozásokat is felülmúlták.

Az NVIDIA április 28-án véget ért első pénzügyi negyedévében 582,9 millió dolláros forgalom mellett 83,2 millió dollár nettó nyereséget ért el, amely részvényenként 47 centnek felel meg. A vállalat korábbi előrejelzései 570-580 millió dolláros forgalomról és 79-84 millió dolláros profitról szóltak. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők 575 millió dolláros bevételt és részvényenként 46 centes profitot prognosztizáltak.

Az előző év azonos időszakában a cég 241 millió dollár bevétel mellett 26,7 millió dollár, azaz részvényenként 16 cent profitot realizált, azaz a vállalat egy év alatt közel megháromszorozta forgalmát és nyereségét is.

A vállalat vezetői módosítottak második negyedéves előrejelzésükön is: az NVIDIA a következő három hónapra 1-3 százalékos bevételnövekedés mellett részvényenként 44-47 centes profitot vár annak ellenére, hogy az elemzők szerint a PC-eladások enyhén csökkenni fognak. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett szakértők 575,3 millió dolláros forgalomra és részvényenként 40-47 centes nyereségre számítanak.

Jen-Hsun Huang, az NVIDIA vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat részesedése a grafikus chipek piacán a negyedik negyedévhez képest 4 százalékpontot emelkedett és 42 százalékot ért el.

A tőzsdezárás utáni órákban a vállalat részvényeinek értéke a vártnál kedvezőbb negyedéves eredmények ellenére gyengén csökkent és 37,33 dolláron zárt. A cég papírjainak értéke a tavalyi év során megnégyszereződött, azonban ebben az évben eddig 43 százalékkal csökkent.

Az NVIDIA és a Microsoft még áprilisban jelentették be, hogy döntőbírósághoz fordulnak az Xbox grafikus processzorának és alaplapi chikészletének árát illetően. Mint ismeretes, az XGPU és XMCP névre hallgató áramköröket az NVIDIA gyártja a Microsoft részére, azonban a két cég mindeddig nem tudott megegyezésre jutni az alkatrészek pontos árát illetően. Az NVIDIA vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang a tegnap tartott konferenciabeszélgetés keretében elmondta, hogy egyelőre nem tudni, mikorra zárul le a döntőbírósági ügy, azonban rámutatott, hogy mindkét cégnek érdeke az ügy mihamarabbi lezárása.

Mary Dotz pénzügyi vezérigazgató szerint az első negyedév során az Xbox alkatrészei az NVIDIA forgalmának 22 százalékát adták, azonban elmondta, hogy a döntőbíróságra vitt ügy miatt a vállalat bruttó haszonrése közelebb lesz a 35 százalékhoz, mint a 40-hez.

Kérdésre válaszolva Huang elmondta, hogy az integrált grafikus vezérlővel rendelkező Intel i845G és i845GL alaplapi chipkészletek piaci megjelenése nem lesz jelentős hatással az NVIDIA üzletmenetére, az elkövetkező egy év során összesen mintegy 30 millió dolláros bevételkieséssel számolnak, ugyanis a legalsó kategóriás grafikus chipjeit -- amelyeknek forgalmát az Intel fenyegeti -- 10 dollár körüli áron értékesíti az NVIDIA. Ugyanakkor az új termékek bevezetése, illetve a GeForce4 egyre erősödő piaci jelenléte ellensúlyozni fogja a bevételkiesést.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. november 30. 06:58

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.