:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 22. 14:05

Elbocsátásokkal csökkentené kiadásait a Siemens

[Bloobberg] Németország legnagyobb elektronikai vállalata, a Siemens alkalmazottainak 7 százalékától, azaz mintegy 2000 dolgozótól kénytelen megválni annak érdekében, hogy csökkentse működési költségeit. A vállalat 500 millió euró megtakarítását várja a leépítéstől.

[Bloobberg] Németország legnagyobb elektronikai vállalata, a Siemens alkalmazottainak 7 százalékától, azaz mintegy 2000 dolgozótól kénytelen megválni annak érdekében, hogy csökkentse működési költségeit. A vállalat 500 millió euró megtakarítását várja a leépítéstől.

A cég ezen felül eladná egyes építkezéssel és tervezéssel foglalkozó részlegeit, így további 5000 alkalmazottal csökken majd a foglalkoztatottak száma -- jelentette be Sabine Metzner, a vállalat szóvivője. "Már a féléves pénzügyi beszámolónk alkalmával bejelentettük, hogy problémáink vannak. Most megoldjuk őket" -- mondta a szóvivő.

A Siemens vezérigazgatója, Heinrich von Pierer tavaly már közel 20 ezer munkahelyet szüntetett meg a mobiltelefonos illetve hálózati részlegnél. A müncheni központú vállalatnál egyébként összesen mintegy 443 ezren dolgoznak, többen, mint a General Motorsnál vagy a General Electricnél.

A német iparvállalat a márciusban véget ért második negyedévében 39 millió eurós kamatfizetés és adózás előtti veszteséget ért el, szemben a megelőző év azonos időszakával, amikor nyereséges volt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.