Szerző: Barna József

2002. május 13. 11:17

Az Európai Bizottság bírálja a Deutsche Telekomot

Mario Monti
Mario Monti
[WSJ] Az Európai Unió versenyügyi hatósága azzal vádolja a német telekommunikációs óriás Deutsche Telekom AG-t, hogy hálózati és piaci erőfölényével visszaélve igyekszik kiszorítani riválisait a lakossági piacról. A vállalatnak két hónap áll rendelkezésére a vádak megválaszolására, az Európai Bizottság ezután mérlegeli, indít-e versenyjogi vizsgálatot az óriásvállalat ellen.

Az Európai Bizottság az utóbbi hat hónapban kétszer is emelt kifogást korábban monopolhelyzetben lévő európai telekommunikációs vállalatok versenypolitikája ellen . Tavaly decemberben a France Telecom SA egyik divíziója, a Wanadoo került a testület látókörébe, mivel az a szolgáltatás költségeinél alacsonyabb internet-hozzáférési díjakkal próbálta meg konkurensei ügyfeleit elcsábítani. Márciusban pedig a holland Koninklijke KPN NV-t bírálta az EB, azért, mert az a versenytársai számára csak jelentős felárral tette hozzáférhetővé mobilhálózatát.

Mario Monti, az Európai Bizottság versenyügyi biztosa elmondta, hogy a telekommunikációs piaci verseny támogatása a bizottság számára kiemelt fontosságú. Monti hangsúlyozta: "Számos ígéretes új szereplő kényszerült tevékenysége beszüntetésére, így még igen sok tennivaló akad a verseny elősegítése érdekében [a telekommunikációs szektorban]".

A Deutsche Telekom éles bírálata azzal kapcsolatos, hogy a német cég a helyi hurokhálózatokhoz való hozzáférést indokolatlanul magas árakon tette lehetővé riválisai számára, így lehetetlenítve el a versenyhelyzet kialakulását a helyi piacon. Tavaly az EU ugyanis elfogadott egy szabályozást, melynek értelmében a korábbi monopóliumok e hálózatokat ugyanakkora összegért kötelesek a konkurensek számára is elérhetővé tenni, mint saját ügyfeleik számára.

A szabályozás azonban eleddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Bizottság szerint ugyanis az európai helyi vonalak kevesebb, mint 1%-a nyílt meg a verseny előtt. Az ügy iróniája, hogy éppen Németország áll az élen a rendelkezés betartásában.

A Deutsche Telekom egyelőre értetlenül áll a Bizottsági vádak előtt, mert -- mint a cég szóvivője elmondta -- a hozzáférési díjakat a hatóságok határozzák meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról