Szerző: Bodnár Ádám

2002. április 29. 11:47

A Prudential Securities szerint 2003-ban az Intel 5,6-6,5 milliárd dollárt költ tőkeberuházára

Bár az Intel csak pár hónapja hozta nyilvánosságra az idei évben tőkeberuházásra fordítható keretét, az elemzők már a 2003-az év kiadásait számolgatják.

Bár az Intel csak pár hónapja hozta nyilvánosságra az idei évben tőkeberuházásra fordítható keretét, az elemzők már a 2003-az év kiadásait számolgatják.

A Prudential Securities előrejelzése szerint az Intel 2003-ban 5,6-6,5 milliárd dollárt költ majd tőkeberuházásra, szemben az idei évre tervezett 5,5 milliárd dolárral. A világ legnagyobb félvezetőgyártója januárban jelentette be, hogy a tavalyi 7,3 milliárd dollárról 5,5 milliárd dollárra csökkenti az éves tőkeberuházási költségkeretet.

Bár az idei évre előirányzott 5,5 milliárd dollár 24 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi keret, az Intel még így is legalább kétszer annyit költ tőkeberuházásra, mint a második legnagyobb tőkeberuházási kerettel rendelkező félvezetőgyártó cég.

A Prudential szerint az Intel 2003-as forgalma 31,5 és 36,6 milliárd dollár között várható, ennek alapján 5,6-6,5 milliárd dolláros tőkeberuházási keretet jeleznek előre a Prudential elemzői. Ez azonban akár több is lehet, amennyiben az Intel a vártnál nagyobb erőfeszítéseket tesz a 0,09 mikronos gyártástechnológia bevezetésében.

"Becsléseink szerint a félvezetőgyártó berendezésekre fordított kiadás akár 30-50 százalékkal is növekedhet 2002-höz képest" -- áll a Prudential által küldött hírlevélben. "A 2003-as évben erőteljes költések várhatók a 0,09 mikronos gyártástechnológia bevezetére érdekében."

A vállalat eközben teljes gőzzel dolgozik a 300 mm átmérőjű szilíciumszeleteken alapuló gyártás bevezetésén. Az Intel a múlt héten jelentette be, hogy ismét beindítja az írországi Fab 24 chipgyár építési munkálatait. A leixlipi üzem várhatóan 2004-re készül el és a negyedik olyan gyár lesz, amelyben 300 mm-es szilíciumszeleteket dolgoznak fel. A 300 mm-es szilíciumszeletek bevezetésével akár 35 százalékkal is csökkenthető a chipek előállítási ára.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról