Szerző: Barna József

2002. április 18. 09:52

Az AMD a vártnál kisebb veszteségekről számolt be

[AMD, WSJ] Az Advanced Micro Devices (AMD), ahogy az már tradíciónak mondható a két cég évtizedekre visszanyúló versengésében, egy nappal legnagyobb riválisa, az Intel után számolt be negyedéves pénzügyi eredményeiről. A cég 2002. első negyedéves vesztesége az elemzők által vártnál 50%-kal alacsonyabb volt, ám a jelenlegi negyedévre vonatkozóan a sunnyvale-i cég csupán óvatos várakozásokat fogalmazott meg a szezonális lassulás nehezen előrelátható következményei miatt.

[AMD, WSJ] Az Advanced Micro Devices (AMD), ahogy az már tradíciónak mondható a két cég évtizedekre visszanyúló versengésében, egy nappal legnagyobb riválisa, az Intel után számolt be negyedéves pénzügyi eredményeiről. A cég 2002. első negyedéves vesztesége az elemzők által vártnál 50%-kal alacsonyabb volt, ám a jelenlegi negyedévre vonatkozóan a sunnyvale-i cég csupán óvatos várakozásokat fogalmazott meg a szezonális lassulás nehezen előrelátható következményei miatt.

Az AMD a március 31-én véget érő első negyedévben 902 millió dolláros bevétel mellett 9,163 millió dolláros, azaz részvényenként 3 centes nettó veszteséget ért el, míg az egy évvel korábbi hasonló időszakban 124,8 millió dolláros, részvényenként 37 centes nyereségről tudott beszámolni. A Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők egyöntetűen 6 centes részvényenkénti veszteségre számítottak. A bevétel azonban 24%-kal esett vissza a tavalyi első negyedéves 1,19 milliárdról.

A kiemelkedőnek számító tavalyi negyedik negyedévben a cég nettó bevétele 951,9 millió dollár volt 15,8 millió dolláros, részvényenként 5 centes nettó veszteség mellett.

Az AMD azonban az elmúlt negyedév után ismét rekordmennyiségű processzort szállított le az első negyedévben, ami 8 millió eladott processzort jelent. A PC-s processzorok forgalma 684 millió dollárra rúgott, ami 3%-os növekedés a korábbi év hasonló időszakának 661 millió dolláros forgalmához viszonyítva. Ugyanakkor a processzorforgalom 3%-kal csökkent a szezonálisan mindig erős negyedik negyedévhez képest, amikor az AMD 703 millió dollárnyi értékben értékesített a legjelentősebb bevételi forrását képező termékekből.

Amint az várható volt ugyanakkor, a flash memória üzletág eredményei tovább romlottak. A memória üzletág 160 millió dolláros bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszak 411 milliós és a tavalyi negyedik negyedév 196 milliós bevételével.

Az április végén leköszönő Jerry Sanders vezérigazgató ezúttal a szokásosnál visszafogottabban nyilatkozott mind a versenytársakról, mind pedig a vállalat kilátásait illetően. Elmondta ugyanakkor, hogy miután immár kereskedelmi forgalomban is elérhető a 0,13 mikronos csíkszélességgel gyártott mobil Athlon XP processzor, még ebben a negyedévben megjelenik annak hasonló technológiával előállított asztali változata is, a Thoroughbred. Hozzátette, hogy a 0,13 mikronos technológiára történő átállás a vártnál jobban halad, és ennek köszönhetően a cég várhatóan az eredetileg tervezett év végi időpont helyett már annál korábban teljes mértékben képes lesz átállni a költséghatékonyabb technológiára.

A cég következő generációs Hammer processzorcsaládjáról szólván Sanders elmondta, hogy az immár a publikumnak is bemutatott korai működő példányok optimizmusra adnak okot, és a gyors haladásnak köszönhetően biztosra vehető, hogy az AMD még az év vége előtt forgalmazni fogja korszerű 64 bites processzorát.

A jövőt illetően az AMD erősödő flashmemória-eladásokra számít a jelenlegi negyedévben, ami elsősorban a telekommunikációs szektor magához térésének és a már leadott jelentős számú megrendelésnek köszönhető. Ugyanakkor a processzoreladások a második negyedévben várhatóan a lassuló szezonális trendet követik majd, így a cég 5-10%-os visszaesésre számít az első negyedévhez képest. Ezúttal várakozásaik szerint az eladott darabszám alapján számított piaci részesedés szinten maradását várják a jelenlegi negyedévre.

A kiszámíthatatlan processzoráraktól, valamint a flashmemória-piac növekedésének ütemétől függően az AMD a jelenlegi negyedévre 820-900 millió dolláros bevételre számít.

A cég tőzsdezárás után tette közzé negyedéves eredményeit, a normál kereskedés alatt azonban részvényeinek árfolyama 3,28%-kal 14,82 dollárra emelkedett. Az elmúlt egy évben a cég részvényárfolyama 7,69 és 34,65 dollár között volt.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról