Szerző: Bodnár Ádám

2002. március 27. 16:11

Ötmilliárd dolláros beszállítói szerződést kötött a Philips Electronics és a Dell

A Philips Electronics bejelentette, hogy 5 milliárd dollár értékű megállapodást kötött a világ legnagyobb PC-gyártójával, a Dell Computerrel.

A Philips Electronics bejelentette, hogy 5 milliárd dollár értékű megállapodást kötött a világ legnagyobb PC-gyártójával, a Dell Computerrel.

Az egyezség értelmében a Philips katódsugárcsöves monitorokat, laposkijelzőket, tárolóeszközöket és más alkatrészeket szállít a Dellnek. Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai gyártója, és a kontinens harmadik legnagyobb félvezetőgyártója közölte, hogy a megállapodástól az elkövetkező 5 évben 5 milliárd dolláros bevételt remél.

A Philips tavaly 600 millió euró értékben adott el alkatrészeket a Dellnek, a holland cég összes bevétele ebben az időszakban 32,3 milliárd euró volt. A holland cég jelenleg is szállít monitorokat a Dell-nek, de a most kötött szerződés a korábbinál lényegesen nagyobb nagyságrendű -- mondta Jeremy Cohen szóvivő.

Elemzők szerint a szerződés nyomán végre nyereséges lehet a Philips két monitorgyártó vegyesvállalata, amelyet a koreai LG Electronics-szal közösen hozott létre. Tavaly az LG.Philips Displays és az LG.Philips LCD Co. összesen majdnem 500 millió eurós veszteséget ért el. A Philips képviselője szerint 2002-ben mindkét vegyesvállalatnál javulni fognak az eredmények és az elemzők szerint is kedvezőek a kilátások.

"Az ügylet révén a Philips lehet a legnagyobb katódsugárcsöves monitorgyártó a világon. Úgy hisszük, mindkét Philips-LG vegyesvállalat nyereséges lehet még az idén" -- mondta Wouter de Ridder, a Dexia elemzője.

A megállapodás a Dell azon stratégiájának része, hogy csökkentse a kulcsfontosságú alkatrészek beszállítóinak számát. "A Dell komoly árversenyben van. A kevesebb beszállító miatt alacsonyabb árakat tudnak majd kialkudni" -- nyilatkozta Jim Poyner, a C.E. Unterberg egyik elmzője.

A Dellnek többmilliárd dolláros megállapodása van az IBM-mel merevlemezek, lapos kijelzők és egyedi chipek szállításáról. A világ legnagyobb DRAM-gyártója, a koreai Samsung szintén jelentős beszállítója a cégnek.

A Philipsszel kötött megállapodás szerint a jövőben a holland cég a Dell szervereit és számítógépeit használja majd. A két cég ezen felül együttműködik technológiai fejlesztésekben, marketingben és optikai tárolási szabványok területén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról