Szerző: Vörös Péter

2002. március 19. 08:06

Michael Dell szerint a PC-piac fellendülése még nincs a láthatáron

[CNET, Reuters] Michael Dell, a világ első számú PC-gyártójának, a Dell Computer elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy erős fellendülés venné kezdetét az ágazatban.

[CNET, Reuters] Michael Dell, a világ első számú PC-gyártójának, a Dell Computer elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy erős fellendülés venné kezdetét az ágazatban.

A számítógépipar történelmének egyik legrosszabb évét zárta tavaly, 16 év óta az első visszaesést élte át az ágazat mind forgalom, mind volumen szempontjából.

Dell elmondta, hogy bár tapasztalható némi javulás az USA-ban, a világ legnagyobb piacán, de összességében az alaphang inkább óvatos a kilátásokkal kapcsolatban.

"Az USA-ban meglehetősen óvatos hangokat lehet hallani a tőkeberuházásokat illetően. A cégvezetők figyelik a gazdaságot, figyelik a újraéledést és egyelőre óvatosan bánnak a nagyobb projektekkel" -- mondta Dell.

"Némi javulás tapasztalható. Úgy vélem, hogy egy lassú és fokozatos fellendülés vár ránk" -- folytatta Dell.

A texasi cég elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a nagyvállalati kiadások visszafogottak, de a fogyasztói kiadások jól alakultak, ez a cég eladásain is meglátszott: "A fogyasztók továbbra is elég erőteljesen költöttek PC-kre" -- mondta Dell.

A Dell kb. másfél éve indította el az azóta is erőteljesen dúló árháborút, amelynek révén a cég folyamatosan növelte piaci részesedését és a világ első számú PC-gyártója lett, megelőzve a Compaqot.

Kevin McCarthy, a CSFB egyik elemzője a múlt héten szállította lejjebb előrejelzéseit az ágazatot illetően 10%-os növekedésről 5%-os növekedésre.

Az IDC piackutató vállalat azonban arra számít, hogy a vállalati kiadások neki fognak lendülni. Az IDC a múlt héten módosította 2002-es előrejelzését 1,8%-os növekedésről 3%-os növekedésre. Az IDC szerint a piacot erősíti az amerikai kiskereskedelmi eladások jó alakulása és a vállalati IT kiadások növekedésébe vetett bizalom.

Dell azt is elmondta, hogy ha a Hewlett-Packard és a Compaq valóban egyesül, akkor az új vállalat komoly kihívásokkal áll majd szembe a költségek csökkentése terén. A tervezett egyesülésről ma szavaznak a HP részvényesei, a Compaq részvényeseinek szavazása szerdán lesz. Az elemzők szerint 50-50% az esélye az ügyletnek a HP-részvényesek szavazásán, a Compaq részvényesei várhatóan áldásukat adják az egyesülésre.

"A nagyvállalatok történetének egyik legérdekesebb epizódja a tervezett HP-Compaq egyesülés, és természetesen mi is nagy figyelemmel kísérjük az események alakulását" -- jelentette ki Dell.

"Egyfelől a bemutatott információk szerint a két cégnek lépéseket kell tenni afelé, hogy csökkentsék költségeiket. Lehetséges, hogy az egyesülés az egyik módja ennek." -- mondta Dell.

"Ugyanakkor sok adat arra utal, hogy nagyvállalatok egyesülésekor az eredmények távolról sem kecsegtetőek. A várt eredmények eléréséhez sok kihívással kell szembenézni" -- közölte Dell.

Dacára annak, hogy az ágazat 5%-kal esett vissza volumen tekintetében 2001-ben, a Dell 15%-os növekedést ért el. Dell elmondta, hogy bizakodó azt illetően, hogy a cég további piaci részesedéshez fog jutni, függetlenül az egyesülés eredményétől.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról