:

Szerző: roberto

2002. február 19. 12:29

Bezár a Corel nyílt forráskódú fejlesztések előmozdítására szánt webhelye

Debian
Debian Linux[DebianPlanet, Corel, Xandros] Március elsejével megszűnik az opensource.corel.com. A Corel által elsősorban a fejlesztők és a Corel Linux OS mélyebb rétegeit megismerni vágyók számára nyitott webhelyén a látogatókat pirossal szedett üzenet fogadja, amelyben mindenkivel tudatják, hogy a site a jövő hónap elejétől megszűnik.

Ezzel az aktussal a Corel úgy tűnik, hogy végleg megvált saját Linux-variánsától, ez persze nem okozhat igazi meglepetést, hiszen a teljes Corel Linux OS technológiát még tavaly augusztusban átvette Xandros Corporation.

A Debian Linuxra (2.1, Slink) alapozott Corel Linux OS először 1999 novemberében jelent meg, a Linuxoknál akkor még egyedülálló grafikus telepítővel és egy jelentősen kibővített KDE1-es felülettel. Az OS néhány hónap alatt népes felhasználói tábort toborzott magának, azonban már nem javíthatott a Corel rossz pénzügyi helyzetén.

A céget a Microsoft segítette ki 2000 októberében a pácból, ugyanis 135 millió dollárért megvásárolta a Corel részvényeinek csaknem 25 százalékát. A megállapodás részeként lezárták a közvélemény előtt részleteiben nem ismert jogi ügyeiket, és a Microsoft bevonta a Corelt is .NET-es stratégiájába.

A részvényfelvásárlás után sokan találgatták, hogy mihez kezd majd a Corel a Linuxos részleggel, pletykák keringtek arról, hogy a Microsoft leállíttatta a linuxos fejlesztéseket, végül tavaly az egész Corel Linux OS technológia a Xandroshoz került. A Xandros tervei szerint 2002-ben megjelenik a Xandros Desktop OS, így előfordulhat, hogy hamarosan ismét feltűnik az egykor oly kedvelt operációs rendszer.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.