Szerző: Barna József

2002. január 21. 20:05

Változnak az idők az Intelnél is

Paul Otellini
Paul Otellini
[SBN] Amint arról beszámoltunk, az Intel a múlt héten Paul Otellinit nevezte ki a cég elnökévé és működésért felelős igazgatójává. A lépés, noha nem váratlan, mégis meglepő volt. Meglepő, mert Otellini az első olyan felsővezető az Intel történetében, aki nem rendelkezik műszaki végzettséggel.

Az 51 éves Otellini ugyanis 1974-ben közgazdász diplomát szerzett, és mielőtt az Intel Architecture Group vezetője lett volna, értékesítéssel foglalkozott az Intelen belül. A Gordon Moore (akinek nevéhez a Moore-törvény fűződik) és Andy Grove neve által fémjelzett hőskorban azonban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy marketinges szakember ilyen felelős posztot töltsön be a cégnél. Közismert volt, hogy a két kiváló műszaki szakember csupán szükséges rosszként tekintett a sales and marketing feladatokra és az azokat végző munkatársakra. Többek között innen ered Moore és Grove atavisztikus ellenszenve az AMD, illetőleg annak vezetője, a korábban szintén marketinges karriert befutó Jerry Sanders iránt.

Ám úgy tűnik, Craig Barrett vezetése alatt megváltozott a cég éthosza is. "Paulnak minden lehetősége megvan a bizonyításra. Hogy ő lesz-e az Intel következő vezérigazgatója, az csak az igazgatótanács döntésén múlik. Paul rendkívül nagy lehetőséget kapott" -- kommentálta a kinevezést Barrett.

A vállalat belső eseményeit nyomon követő megfigyelők szerint a halk szavú Otellini csillagja régóta emelkedőben volt. Elemzők úgy tartják, hogy kitűnő lépés volt kinevezése a cég második legfontosabb emberévé. Mark Edelstone, a Morgan Stanley egyik elemzője úgy véli, hogy Otellini harcedzett, tapasztalt vezető, aki a félvezetőipar technológiai és üzleti aspektusait egyaránt a kisujjában tudja. Szerinte egyáltalán nem okoz majd problémát az Intelnek, hogy Otellini nem rendelkezik hivatalos műszaki háttérrel. Mint mondta: "Miért kellene az Intelnek folyton mérnököket kineveznie az elnöki és működésért felelős igazgatói posztokra? Van elég műszaki szakember a cégnél."

Többen osztják azt a véleményt, hogy a Barrett-Otellini duó igen erős páros lehet egy nem túl rózsás kilátásokkal kecsegtető időszakban. Hiszen a cégnek nem csupán ősi ellenségével, az AMD-vel kell a korábbi éveknél keményebbnek ígérkező versenyben megmérkőznie, hanem egyben egy lassuló -- bár egyesek szerint lassan-lassan magához térő -- iparágban kell növelni a cég befolyását és természetesen bevételeit.

Kinevezésével Otellini hatáskörébe került az Intel belső működésének irányítása, különös tekintettel az új termékek és technológiák fejlesztésére és gyártására, valamint a cég üzletmenetének igazgatása. Barrett továbbra is a vállalati stratégiáért és a hosszú távú tervezésért lesz felelős.

2021. október 25-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW, mely a világ legnagyobb felhős platformjába nyújt alapos bevezetést, gyakorlatorientált keretek kötött.

a címlapról

Hirdetés

Ráléptünk a gázra!

2021. október 19. 15:12

Dübörög a HWSW free! meetupsorozat, novemberben modern webfejlesztés és CI/CD témákkal jövünk, de indulnak új online képzéseink is, melyek az AWS, a Kubernetes security, és a microservice architektúra alapjaiba nyújtanak betekintést.