Szerző: Ady Krisztián

2001. december 19. 02:13

Régen várt kiegészítők jelennek meg a Compaq iPAQ kéziszámítógépeihez

A Compaq iPAQ kéziszámítógépe hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A cég most több, régóta várt kiegészítőt jelentett be az iPAQ családba tartozó gépeihez, melyek a készülékek mindennapi használatakor nyújthatnak komoly segítséget.

Erős tok -- egyike a legjobban hiányolt kiegészítőknek. A kemény, műanyagból készült tartó mellett ugyanúgy használhatjuk az iPAQ-ot, de nem kell félnünk az esetleges sérülésektől: por- és vízállóvá teszi kéziszámítógépünket, sőt, akár 4 láb (1.3 m) magasból betonra leejtve sem eshet kár benne.

A tokot becsukva teljesen védett lesz a készülék, a képernyőre mért közvetlen "csapásnak" is ellenáll. A fedlap kinyitásakor sem kell félnünk az esetleges képernyőt érő víztől és portól, ugyanis egy átlátszó "hártya" ekkor is védi a képernyőt, de interakciót biztosítva a készülékkel. A tok eltávolítása nélkül hozzá lehet férni a tápcsatlakozóhoz éppen úgy, mint az egyik bővítőkártya helyhez.

A tok mellett egy könnyen hordozható, összecsukható billentyűzetet is megvásárolhatunk a H3800-as iPAQ sorozathoz. A szabványos kivitelű billentyűzet nagyban megkönnyítheti feljegyzéseink bevitelét, e-mailek írását.

A két új fekete, valódi bőrből készült tok közül az egyik nyitott, míg a másik teljesen zárt, így nagyobb védelmet nyújt. Mindkettőnek vannak kisebb "zsebei" is névjegykártyák és bankkártyák részére, valamint egy apró hellyel a plusz bővítőkártyánk részére.

Az eredeti Compaq kiegészítők mellett más gyártók termékeit is ajánlja a cég: a Margi Presenter-to-Go PC Card kártyája és szoftvere kéziszámítógépünket alkalmassá teszi arra, hogy monitoron vagy digitális projektoron mutasson be PowerPoint prezentációkat. A támogatott felbontás egészen magas, 1024 x 768 és egy infravörös távirányítót is mellékelnek hozzá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról