Szerző: Vörös Péter

2001. november 20. 14:11

A GameCube amerikai megjelenésének első napja 100 millió $-os forgalmat hozott a Nintendónak

[CNET, Reuters] A Nintendo vasárnap dobta piacra az USA-ban a GameCube játékkonzolt. A cég szóvivője hétfőn közölte, hogy az első nap 100 millió $-os forgalmat hozott a vállalatnak a konzolok ill. más kapcsolódó termékek eladásából.

[CNET, Reuters] A Nintendo vasárnap dobta piacra az USA-ban a GameCube játékkonzolt. A cég szóvivője hétfőn közölte, hogy az első nap 100 millió $-os forgalmat hozott a vállalatnak a konzolok ill. más kapcsolódó termékek eladásából.

Perrin Kaplan, a Nintendo of America szóvivője elmondta, hogy a becslések szerint minden egyes eladott 199$-os konzolra 2-3 játékszoftver eladása jutott. A játékok ára 49,99$. A Nintendo 700 ezer darab játékkonzolt szállított a bevezetésre, de Kaplan nem árulta el azt, hogy hány konzolt adtak el az első napon.

A Nintendo egynapos rekorderedménye egyben azt is jelenti, hogy a GameCube-eladások megelőzték a nagy sikerű Harry Potter mozi hétvégi bemutatóját, ez utóbbi szintén rekordnagyságú háromnapos eladást (összesen 93 millió $-os forgalmat) ért el. Kaplan elmondta, hogy "már csak azért is szép az első napi forgalom, mert egy olyan sikeres filmmel hasonlítható össze, mint a Harry Potter."

Kaplan elmondta, hogy a cég tervei szerint ez év végéig hetente 100 ezer konzolt szállítanak le az amerikai boltokba. Ez azt jelentené, hogy az idén 1,2 millió darab konzolt szállítana le a Nintendo, ami némileg nagyobb az eredetileg tervezett 1,1 millió darabnál.

Kaplan szerint a legnépszerűbb játékok eddig a Luigi's Mansion, Star Wars: Rogue Squadron 2 és Wave Race: Blue Storm játékok voltak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról