:

Szerző: Barna József

2001. november 18. 19:49

Ismét megdöntötte saját miniatürizálási világcsúcsát az Intel

[SBN] Az Intel pénteken jelentette be, hogy a cég kutatóinak ismét sikerült megdönteniük korábbi tranzisztor-miniatürizálási világrekordjukat, hiszen laboratóriumi körülmények között sikerült előállítaniuk egy mindössze 15 nanométeres tranzisztort. Az Intel-kutatók korábbi rekordja 20 nm volt. A cég szóvivője szerint az évtized végén e tranzisztorok már beépítésre kerülhetnek az Intel processzoraiba és egyéb chipjeibe.

A most előállított CMOS tranzisztor kapuelektródája csupán 15 nanométer (0,015 mikron) nagyságú. A 0,8 voltos feszültséget igénylő alkatrész 0,38 pikoszekundumos (a másodperc billiomodnyi része) kapcsolási idejével másodpercenként 2,63 billió alkalommal képes ki- és bekapcsolódni.

Gerald Marcyk, az Intel komponenskutató laboratóriumának igazgatója szerint mindezen eredmények azt bizonyítják, hogy a szilícium alapú félvezetőgyártás a közeljövőben még igenis életképes maradhat. "Moore törvényéhez alkalmazkodva igyekszünk a tranzisztorok méretét kétévente 30%-kal csökkenteni. E technológia legalább az évtized végéig képes lesz kiszolgálni bennünket" -- tette hozzá.

A cég azt reméli, hogy ilyen méretű tranzisztorokat használhat majd az ún. P1268 gyártástechnológiával előállított termékeiben. A P1268 a gyakorlatban nem jelent mást, mint egy 300 mm-es szilíciumostyákra alapozott 30 nm-es (0,03 mikronos) technológiát. Az Intel jelenlegi útiterve szerint ennek bevezetése 2009-re várható.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

1

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.