Szerző: Bodnár Ádám

2001. november 14. 12:21

Magyar legenda: MP3-lejátszók tesztje

A Supergamez tesztjében három Magyarországon is kapható MP3-játszó méri össze képességeit. A készülékek közül kettő CD-alapú, egyikük pedig flash memóriát használ a zenék tárolására.

A Supergamez tesztjében három Magyarországon is kapható MP3-játszó méri össze képességeit. A készülékek közül kettő CD-alapú, egyikük pedig flash memóriát használ a zenék tárolására.
    "Mostani tesztünk arra próbál választ adni, hogy az újabb flashmemóriás eszközök mennyit fejlõdtek elõdjeikhez képest, illetve, hogy a CD-s MP3-lejátszók mennyivel tudnak többet az értelemszerûen kisebb tárolókapacitással megáldott memóriás eszközöknél. Kijelenthetjük, hogy manapság már szinte minden kisebb-nagyobb tajvani cég gyárt MP3-lejátszókat, hiszen elég csak egy pillantást vetni a hazai számítástechnikai kiskereskedések árlistáira, és máris tisztában leszünk azzal, hogy a piac lassan kezd telítõdni. Tesztünkbe ebbõl az elég széles kínálatból három lejátszót választottunk, egy viszonylag ismeretlen távol-keleti gyártó két modelljét, valamint egy nevesebb német cég egyik lejátszóját. "
a címlapról

volte

19

Készül a Telekom a 2G-lekapcsolásra

2025. december 3. 09:03

A cég hálózatán már 85% feletti a VoLTE-hívások aránya, januártól a Yettel hálózatára csatlakoznak a 2G-s eszközök.