:

Szerző: roberto

2001. október 30. 21:54

Bejelentették a Caldera OpenLinux64 3.1-es kiadását

A Caldera International ma jelentette be az Itanium-alapú gépekre készült OpenLinux64 3.1-es kiadását. Drew Spencer, a Caldera műszaki vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a Caldera műszaki csapata számára az OpenLinux64 mérföldkő, ez az első olyan terméke a vállalatnak, amely kihasználja a következő generációs Intel processzorok képességeit.

CalderaA Caldera International ma jelentette be az Itanium-alapú gépekre készült OpenLinux64 3.1-es kiadását. Drew Spencer, a Caldera műszaki vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a Caldera műszaki csapata számára az OpenLinux64 mérföldkő, ez az első olyan terméke a vállalatnak, amely kihasználja a következő generációs Intel processzorok képességeit.

A rivális cégek (Red Hat, SuSE és MandrakeSoft) már közvetlenül az Itanium bejelentése után, májusban, júniusban jelentkeztek IA64-es rendszerrel, így a Caldera jelentősen lemaradt a többiekhez képest a versenyben. A most kiadott rendszer néhány fontosabb összetevőjének verziószáma: 2.4.5-ös kernel, gcc 3.0, glibc 2.2.3.

A késésnél is nagyobb a hátránya a Calderának a licencelés területén, ugyanis -- más disztribúcióktól eltérően -- minden egyes OpenLinuxot futtató rendszer után licencdíjat kell fizetni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.