:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. július 18. 12:12

Japánban már megkezdődött az Xbox reklámkampánya

[IGN] A Microsoft Japánban már megkezdte az ősszel debütáló játékgépének, az Xboxnak a reklámhadjáratát. A tervek szerint a Microsoft félmilliárd dollárt költ majd el a konzol marketingjére.

A szigetország legnagyobb számítógépes játékokkal foglalkozó magazinjában, a Famitsu Weekly-ben található hirdetésben néhány olyan előzetes formatervet mutatnak be, amelyeket végül elvetett a Microsoft.


Az újsághirdetés (Fotó: IGN)

Érdekesség, hogy a hirdetésben nincsen szó pontos megjelenési dátumról, a reklámban mindössze annyi áll: megjelenés ősszel. A Microsoft az E3 kiállításon jelentette be, hogy az Xbox november 8-án jelenik meg az Egyesült Államokban és Japánban, Európába pedig 2002 tavaszán érkezik a konzol.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

1

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.