Szerző: Vörös Péter

2001. június 20. 14:29

Befektetők szerint előfordulhat, hogy a Microsoft nem éri el az előre jelzett negyedéves eredményeket

HIRDETÉS

[Bloomberg] A szoftvergyártó óriás eredményei december óta nagyjából az előrejelzéseknek megfelelően alakulnak (akkor jelentősen csökkentette nyereség- és forgalomkilátásait a cég). Ez a teljesítmény ahhoz vezetett, hogy az idén 54%-kal nőtt a cég részvényárfolyama, ezzel a Dow Jones Industrial Average ("az amerikai BUX") legjobban teljesítő részvénye a Microsoft.

Június 7-e óta azonban hét napon keresztül, összesen 9%-kal csökkent a cég részvényárfolyama, ez 36 milliárd $-os piaci érték vesztést jelent. Tegnap véget ért a csökkenő trend, a cég részvényárfolyama 0,44$-ral (0,66%-kal) 67,32$-ra emelkedett.

Mivel a PC-gyártó cégek szerint még várni kell a helyreállás jeleire, ezért a befektetők aggódnak azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft is áldozatául eshet a gyengülő gazdaságnak. Maceo Sloan, az NCM Capital Management (amely 6 milliárd $-nyi Microsoft részvénnyel rendelkezik) elnök-vezérigazgatója szerint elképzelhető, hogy ebben a negyedévben nem sikerül elérnie a cégnek az előre jelzett nyereséget ill. forgalmat. "A PC-eladások jelentősen romlottak és ez közvetve-közvetlenül a Microsoftot is érinti" - mondta Sloan. Több más befektető is osztja Sloan véleményét.

Katy Fonner, a Microsoft szóvivője nem nyilatkozott e kérdéssel kapcsolatban. John Connorstól, a cég pénzügyi vezérigazgatójától szintén nem lehetett megtudni közelebbit e témában. Connors áprilisban azt mondta, hogy a cég várakozásai szerint a negyedik pénzügyi negyedéves nyereség részvényenként 41-42 cent, míg a forgalom 6,3-6,5 milliárd $ lesz. Fonner elmondta, hogy azóta, hogy Connors közzé tette előrejelzéseit, a cég vezetői nem tettek megjegyzést az eredményekkel kapcsolatban. A negyedik pénzügyi negyedéves eredményeket a cég július 18-án teszi közzé.

Számos nagy PC-gyártó jegyezte meg azt, hogy a lassulás az előrejelzéseknél rosszabbnak bizonyul, hozzátéve azt, hogy a gondok immár nem csak az USA-t, hanem Európát és Ázsiát is érintik. Két héttel ezelőtt a Hewlett-Packard közölte azt, hogy óvatosabbá váltak a forgalom ill. nyereség előrejelzésekkel kapcsolatban, amelyeket csak három héttel korábban tettek közzé. Carly Fiorina, a cég elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a "lassulás még egy jó ideig eltarthat". A világ legnagyobb PC-gyártója, a Dell májusban tett közzé profitfigyelmeztetést a jelenlegi negyedévvel kapcsolatban, és nem tett előrejelzést az év további részét illetően.

a címlapról