Van, amikor jobb a középső ujjadat mutatni a munkáltatódnak
Akár tíz év börtönt is kaphat az az 55 éves houstoni férfi, akit a clevelandi esküdtszék bűnösnek ítélt, miután a fejlesztőként alkalmazott vádlott meglehetősen szokatlan módon mutatott be volt munkáltatójának.
Az Igazságügy-minisztérium múlt hét végi közleménye szerint Davis Lu, aki 2007-ben kezdett el dolgozni az Eaton Corporation-nél, egy a lefokozásával járó 2018-as átszervezést követően annyira megorrolt a vállalatra, hogy különböző rosszindulatú kódokkal pakolta tele a cég belső hálózatát, melyek aztán csak az aktiválásra vártak.
A lengyelek az új németek A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.
A szabotázsakció része volt egyebek mellett egyes folyamatok végtelen ciklusba állítása, illetve munkatársak profiljainak törlése vagy éppen azok kizárása a rendszerből. A rendszerbe vitt automatizmust pedig az az egyszerű kis kód jelentette, ami ellenőrizte, hogy Lu fiókja létezik-e még a cég Active Directory-jában, így a bomba akkor robbanhatott, amikor a fejlesztő elvesztette az állását.
Ez végül 2019. szeptember 9-én történt meg, ezen a napon az Eaton több ezer dolgozóját zárta ki az "IsDLEnabledinAD" névre keresztelt kill switch a rendszerből, ezzel a vád szerint több százezer dolláros veszteséget okozva a vállalatnak. Ha ez nem lett volna elég, az ex-fejlesztő törölt minden titkosított állományt a notebookjáról, mielőtt visszaadta volna a munkáltatónak.
Bár Lu alaposan felépítette a szabotázsakciót, a nyomok eltüntetésére és az álcázásra már kevesebb figyelmet fordított, ezért hamar elkapták, az esküdtszék ítélete után pedig akár tíz év börtönbüntetés is kinézhet neki.
Ha Lu történetének van bármi tanulsága, az leginkább annyi, hogy lehet jobb inkább a középső ujjat bemutatni egy HR-vezetőnek vagy a főnöknek egy hasonló helyzetben, ha nem akarod, hogy az életed következő 5-10 évében focilabdák varrása legyen a munkád.
Via Gizmodo.