Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. május 21. 14:35

Letölthető a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás

Az első funkciók majd ősszel válnak használhatóvá.

Szombat óta letölthető a digitális alkalmazásboltokból a Digitális Állampolgárság Program telefonos applikációja, május 21-től pedig megnyílt a regisztráció is a programba, melynek célja, hogy az államigazgatási ügyintézést egyszerűsítse, emellett mobilalapú azonosítási rendszert vezessen be, kiváltva ezzel a ma még kötelező plasztik személyi igazolványokat. 

A program valamikor 2024 júliusa és szeptembere között indulhat, ekkor lesznek használhatók a mostanra már letölthető mobilapplikáció első funkció is, aminek tesztüzeme a nyáron fog zajlani. Ezt megelőzően május 10-én elérhetővé vált és már látogatható a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP) és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást bemutató portál, a dap.gov.hu.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Mostantól a kormányablakokban is elindult az előregisztráció a DÁP mobilalkalmazáshoz, így a felhasználóknak a szeptemberi éles induláskor már csak egy frissítésre lesz szükségük, hogy elsők között kezdhessék el használni a mobilalkalmazást - olvasható a DÁP honlapján.

A kormányablakoknál személyesen, a telepített DAP alkalmazást futtató eszközzel kell jelentkezni személyazonosító igazolvánnyal, az online regisztráció a tájékoztató szerint később érkezik. 2024. szeptembertől a DÁP mobilalkalmazással aktiválható lesz a digitális állampolgárság.

Az applikáció első alapfunkciói között a felhasználók megtekinthetik és továbbíthatják alapvető személyes adataikat, valamint a tulajdonukban vagy üzemeltetésükben lévő gépjárműveikét. A kiválasztott adatok másokkal megoszthatók és hitelesítve továbbküldhetők e-mailben, hogy a hivatalos iratokat többé ne kelljen szkennelni.

digállam

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.