:

Szerző: Koi Tamás

2024. április 22. 13:58

Mondj el mindent anyunak a randidról!

Egy randevú egy fiatal életében mindig kiemelt szerepet játszik, ám a társas érintkezés nulladik lépcsőfoka komoly veszélyeket is rejthet magában. A Tinder Share My Date opciója védőhálót dobhat ilyen helyzetekben.

Előfordul, hogy egy randi nem úgy sikerül, ahogy azt egyik-másik fél eltervezte, és szerencsére az esetek kis hányadában az is előfordul, hogy nagyon nem a tervek szerint alakulnak a dolgok. De persze egy randi mindenképpen izgalmas esemény egy fiatal életében, amit gyakran oszt meg barátaival vagy éppen családtagjaival.

Ez hívta életre a világ legnépszerűbb randiappjának számító Tinder most érkező, Share My Date nevű funkcióját, mellyel egy olyan hivatkozást lehet megosztani egy vagy kiválasztott személlyel, mely a készülődő randi összes fontosabb sarokkövét megjeleníti.

Így például megtudja, hol és mikor lesz a randi, illetve kivel randizik az ismerős, családtag.

A Tinder szerint a funkció szükségességét jól mutatja, hogy a kutatások szerint a 30 év alattiak 51%-a rendszeresen megoszt minden, vagy csaknem minden részletet a közeli barátaival a randikról, míg 19%-uk az édesanyját is beavatja.

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be

Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

A randizók biztonságára ügyelő funkció egyébként nem új, a Tinder tulajdonosa, a Match.com már 2020-ban elindította a Date Check-In opciót, mellyel a vészhelyzeti kapcsolatok számára lehet egyfajta riasztást küldeni kisebb vészhelyzet esetén - nagyobb vészhelyzetekre azonban a 911-es segélyhívó azonnali tárcsázását javasolja a randiplatform.

A Tinder Share My Date funkciója a következő hónapokban válik elérhetővé számos országban (Magyarország nincs az első körös bevezetésben).

Szeptember 21-én 8 alkalmas, 24 órás gyakorlatorientált online képzést indít a HWSW, mely real-time követi le a legfrissebb technológiákat. Az élő képzések órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról