Reklámokat tesztel a Microsoft a Windows 11 start menüjében
A Microsoft elkezdte tesztelni a hirdetések megjelenítését a Windows 11 Start menüjében, ami a cég kommunikációja szerint elvezetheti a felhasználókat a Microsoft Store-ban elérhető „nagyszerű” alkalmazásokhoz. Az appok ajánlásait kísérleti jelleggel a Windows 11 Insider Preview Build 22635.3495-ös buildjét használó szűk felhasználói kör láthatja.
Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
A promóciók a Start menü „Ajánlott” szekciójában jelennek meg a legutóbb telepített és gyakran megnyitott alkalmazások közt. A tesztfázisban résztvevők az ajánlásokat kikapcsolhatják a Gépházon keresztül a menüre vonatkozó, egyéni preferenciáknak megfelelő személyre szabást lehetővé tevő menüben.
A redmondiak nem először kísérleteznek azzal, hogy hirdetéseket ékeljenek a Windows egyik leggyakrabban használt elemébe, 2022 őszén a cég saját termékeit, például a OneDrive-ot kezdte el népszerűsíteni legördülő menükben.
A hirdetések első körben csak az amerikai tesztelők számára jelennek meg, és a fent említett buildet telepítőknek, de a Microsoft már előre szabadkozik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a jövőbeli stabil Windows 11 kiadásoknak is részét képezi majd a funkció.
