:

Szerző: Koi Tamás

2024. március 7. 14:28

Teljesen új formátumú Macbookon dolgozhat az Apple

Javában dolgozik első, hajlítható kijelzős eszközén az Apple, mely nem egy iPhone és még csak nem is feltétlenül egy iPad lesz.

Nagyjából három év múlva a jelenlegi modellektől markánsan eltérő MacBookokat dobhat piacra az Apple, melyek minden eddiginél nagyobb képátlójú kijelzővel rendelkeznek majd. A trükk, hogy a 20,3 hüvelykes panelek összehajthatók lesznek majd.

Legalábbis ezt írja az X-en Ming-Chi Kuo, az Apple termékvonalainak jövőjét és jelenét közelről figyelemmel kísérő elemző, akinek értesülései korábban több alkalommal is helytállónak bizonyultak. Kuo ráadásul immár a harmadik olyan forrás, aki hajlítható kijelzőjű MacBookok érkezését vetíti elő.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

Az Apple MacBook termékcsaládjának jelenlegi legnagyobb tagjai 16 hüvelykes kijelzővel rendelkeznek, ugyanakkor létezett ezeknél nagyobb, 17 hüvelykes MacBook is, melynek gyártása 2012-ben fejeződött be.

Az egyelőre nem tudni, hogy a 20,3 hüvelykes panellel ellátott gép milyen felépítésű lesz, Kuo szerint ugyanakkor ez legkésőbb 2027-ben kiderülhet, amikor az első modellek tömeggyártásba kerülnek majd. Egyben ez jelenleg az egyetlen olyan, fejlesztés alatt álló hajlítható kijelzős készüléke a gyártónak, melynek megjelenése biztosnak tűnik.

Via MacRumors.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.