Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 3. 14:03

Így jut az Antenna Hungária EGYről a KETTŐre

Két magyar leányvállalatot alapított a 4iG többségi tulajdonában lévő Antenna Hungária. Mármint EGYet meg KETTŐt.

A 4iG működése csupa-csupa talány, miként az is, hogy a cég az elmúlt években összevásárolt távközlési érdekeltségeivel mihez kíván kezdeni közép- és hosszútávon. A szigorú tőkepiaci szabályok miatt ez a nagy talányosság olykor-olykor olyan, kissé bizarr bejelentésekkel jár, mint amit tegnap tett ki a társaság a BÉT honlapjára.

A rövid közlemény értelmében az Antenna Hungária Zrt., vagyis a 4iG távközlési ernyőcége két leányvállalatot alapított augusztus 2-án, melyeket konkrétan úgy hívnak, hogy 

  • AH EGY Zrt. és
  • AH KETTŐ Zrt.

Bérkutatás és menedzserhalál

A 2026-os informatikai fizetéseken pörögtünk, aztán majdnem sikerült lebeszélni mindenkit a menedzser karrierről.

Bérkutatás és menedzserhalál A 2026-os informatikai fizetéseken pörögtünk, aztán majdnem sikerült lebeszélni mindenkit a menedzser karrierről.

Hogy mit csinál a két cég e rendkívül fantáziadús nevek alatt, arról nem derül ki a közleményből semmi, egyben az is meglehetősen valószínű, hogy ezek nem a társaságok végleges nevei lesznek, hiszen egy Zrt-t utólag átnevezni némileg egyszerűbb, mint megalapítani.

A jövőbeni profilokat illetően a 4iG menedzsmentjének korábbi nyilatkozatai alapján már lehet mindenesetre következtetni, így az egyik leányvállalat minden bizonnyal a végfelhasználókkal kapcsolatban lévő szolgáltatócég lesz (pl. One), míg a másik egy infrastruktúracég, mely az AH vezetékes és/vagy mobil infrastruktúrái felett rendelkezik majd. 

A Kubernetes nevét lassan már mindenki ismeri, mondhatni alap technológiává vált. De vajon merre tart? Van még benne fejlődési lehetőség? Ezt a témát járjuk körül a „Kubernetes Beyond Orchestration" című meetupon.

a címlapról