Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. június 26. 13:11

Egyre valószínűbb, hogy nem lesz jövőre új iPhone SE

Legkorábban 2025-ben adhatja ki az Apple a negyedik generációs iPhone SE-t.

A Barclays elemzői úgy vélik az ellátási láncok által szolgáltatott információk alapján, hogy az Apple 2024-ben valószínűleg nem dob piacra új iPhone SE modellt. Ez azt engedi feltételezni, hogy a cég házon belül készülő 5G modeme sem készül el egyhamar, mivel a terv szerint ez a mobil lenne az Apple házon belül fejlesztett 5G chipjével felszerelt első eszköz.

A cupertinói vállalat évek óta közelít ahhoz, hogy csökkentse a Qualcommnak való kitettségét. A két félnek 2019-ben sikerült véget vetnie egy szabadalmi viszálynak, aminek eredményeként  szerződést kötöttek vezeték nélküli technológia és chip szállításokhoz. Hónapokkal később azonban az Apple megvásárolta az Intel mobil modem üzletágának nagy részét, majd 2020-ben bejelentette, hogy saját chipkészleten dolgozik, erről a projektról azóta kevés hír érkezett.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az amerikai óriáscég ügyeiben jártas elemző, Ming-Csi Kuo áprilisban úgy véledett, hogy az Apple modemek tömeggyártása legkorábban 2025-ben kezdődhet meg, így a jövő év végén piacra kerülő iPhone 16 modellekben még továbbra is Qualcomm komponenseit használják fel.

Kuo korábban azt is állította, hogy a következő iPhone SE dizájnja követni fogja a tavaly kiadott iPhone 14 alapmodell formavilágát, ebből következve a készülék 6,1 hüvelykes OLED kijelzőt és FaceID-t  kapna. És még ezelőtt egy olyan pletyka is felreppent, hogy az Apple akár teljesen kaszálhatja az iPhone SE-szériát, ettől a spekulációtól később azonban visszatáncolt az elemző.

Az iPhone SE aktuális generációja még 2022. márciusában jelent meg: a 4,7 hüvelykes LCD kijelzővel, Touch ID-vel, 5G-vel felszerelt készülék hátlapján 12 megapixeles hátlapi kamera dolgozik, belül pedig egy A15 Bionic chip hajtja. Az Egyesült Államokban 429 dollártól kezdődő mobil az Apple egyik olcsóbb iPhone-modellje. Az első és a második generációs iPhone SE-t ezt megelőzően 2016-ban, illetve 2020-ban dobta piacra a vállalat.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.