Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. május 30. 12:39

A fiatalokat célozza az új Nokia butamobil

Komolyan veszi a HMD Global a TikTok-on látható retróhullámtól elbűvölt Z-generációt: 25 évvel a Nokia első flip telefonjának 1998-as piacra dobása után két új színben érkezik a kagylómobil tavaly bejelentett új kiadása, kifejezetten a Z-generációsokat célozva.

Pink és zöld színben tette elérhetővé a HMD Global a régi ikonikus Nokia 2660 Flip kagylómobil frissített kiadását, kommunikációjával pedig leginkább a fiatalokat célozza meg azután, hogy szerinte a Z- és az Y-generáció körében az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a „butamobilok" iránt.  A gyártó szerint a flip mobilok piaci részesedése megkétszereződött 2022-ben az előző évhez képest, 2023-ban pedig további növekedésre lehet számítani. A jelenségről korábban itt írtunk bővebben.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Az amerikai Z-generáció és a „milenniálok” az előrejelzések szerint a következő öt évben csak Észak-Amerikában 5%-kal fogják erősíteni a butatelefonok piacát. Lars Silberbauer, a HMD Global marketing vezérigazgató-helyettese szerint is látható a megnövekedett érdeklődés a klasszikus kagylómobilok iránt, ami annak is köszönhető, hogy az értesítésektől és püttyögéstől megfáradt felhasználók egyre aktívabban próbálnak digitális detoxot tartani, vagy legalábbis korlátokat szabni maguknak eszközhasználat terén.

Ahogy a cég közleménye is több ponton hangsúlyozza: a modell remek választás lehet azok számára, akik korlátozni szeretnék a képernyő előtt töltött időt, és a jobb mentális egészség miatt lemondanának a digitális világ összekapcsoltságáról.

A Nokia 2660 Flip lényegében egy 4G-támogatással rendelkező eszköz, amit egy 2,8 hüvelykes elsődleges és egy 1,77 hüvelykes másodlagos képernyő alkot, értintőkijelző helyett fizikai gombokkal lehet navigálni. A belsejében egy Unisoc T107 processzor dolgozik, és adott a Bluetooth 4.2 és a microSD-kártya támogatás. Egy 1450 milliamperórás telep látja el energiával, ami mikro-USB-n keresztül tölthető.

nokia_kiemelt

a címlapról