:

Szerző: Koi Tamás

2022. október 14. 13:37

Nincs kész a harctéri bevetésre a HoloLens

Az AR-headsetek a civil felhasználás mellett a katonai használat felé is utat törhetnek maguknak, ehhez azonban nagyon szigorú teszteknek kell először megfelelniük. A HoloLensre épülő első prototípusok viszont a harctéri bevetéshez szükséges szinte összes tesztet elbukták eddig.

Az AR headsetek bizonyos területeken, iparágakban hasznos kiegészítőnek bizonyulhatnak, adott helyzetben akár otthon is jól el lehet játszani velük, de az igazi nagyfiúk játszóterén, a harctéren még hosszú évekig kell várni a tömeges bevetésükre. Erre utal legalábbis az a publikus anyag, mely a HoloLensre épülő katonai projekt, az Integrated Visual Augmentation System (IVAS) tesztelésének körülményeit foglalja össze.

usaf_hololens

A dokumentum a legkevésbé sem fest jó képet a rendszer jelenlegi állapotáról, így többek között az áll benne, hogy a tesztelést végző katonák jelentős részénél léptek fel kellemetlen mellékhatások, mint például

  • hányinger,
  • fejfájás,
  • szemirritáció.

Ha ez nem lenne elég, a rendszer ráadásul számottevően csökkenti a látószöget, illetve az egység működés közben annyi fényt bocsát ki magából, hogy éjszaka könnyűszerrel ki lehet szúrni a viselőjét - belátható, hogy harctéren ez utóbbi két tulajdonság meglehetősen kellemetlen, akár végzetesnek bizonyuló helyzeteket teremthet.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Nem csoda, hogy a HoloLens-szel megvalósított IVAS-t utálják a gyalogság tagjai, de a projektnek akad jó néhány ellenzője a Microsofton belül is, ahol a dolgozók egy része a termék katonai célú felhasználásával nem ért egyet.

Ez alapján jó kérdés, hogy valaha megvalósul-e az a tíz évre szóló, 120 ezer HoloLens megrendelésére vonatkozó beszerzési projekt, melyet még 2019-ben hozott tető alá a Microsoft a sereggel. Ebből még a legelső, 5000 darabos kontingenst sem szállította le a Microsoft éppen a teszteken elért siralmas eredményeknek köszönhetően.

Via Bloomberg.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.