Szerző: Koi Tamás

2022. október 10. 11:34

Újabb zavarba ejtő Google-szolgáltatás megy a süllyesztőbe

A Google-t nem érheti az a vád, hogy ne lenne kísérletező kedvű cég, hiszen a társaság eddig több száz, szép reményekkel indult új terméket vagy szolgáltatást kaszált már el korábban, elég csak a Stadia-ra, mint a legközelebbi példára gondolni. Most pedig az androidos okostelefonok egyik, vezetés közben használt funkcióját gyomlálja ki a cég.

Az okostelefonos vezetéstámogató rendszerek közül a két legnépszerűbb megoldás az Android Auto, illetve az Apple-féle CarPlay, mely voltaképpen egy egyedi, a gépjármű fejegységén megjelenő felülete az okostelefon kijelzőjének. Akinek a gépjárműve egyik nevezett funkciót sem támogatja, Androidon eddig használhatta a Google Asszisztens speciális, kifejezetten vezetéshez optimalizált felületét, mely egyfajta Android Auto Lite-ként működött - eddig.

assistant_driving_mode

A 2019-es Google I/O-n bemutatott, majd végül tavaly - a dedikált Android Auto app megszűnésével párhuzamosan - megjelent Assitant Driving Mode-ot most kivezeti a Google,

miután egy ugyanerre a célra szolgáló felület a Google Maps alkalmazáson belül is elérhető.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Ez pedig érthető okokból számtalan felhasználót eléggé zavarba hozott, illetve mind most kiderült, a legtöbben nem is tudtak arról, hogy az Android Auto appot kiváltó Assistant Driving Mode egyáltalán létezik.

A Google Assistant Driving Mode a Google szándékai szerint november 21-től kerül ki az Android vezetés közben használható szolgáltatásainak köréből.

Via 9to5google.com

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.