Annyi az űrszemét, hogy újra kell gondolni a műholdak amortizációját

Itt az ideje nyugdíjba küldeni a NASA 1990-es években született iránymutatását, mely az ún. alacsony Föld körüli pályán (angolul Low Earth Orbit, azaz LEO) lévő, elsősorban távközlési, illetve egyéb polgári célra használt műholdak teljes amortizációs ciklusát szabályozza - véli az illetékes amerikai hatóság, a Federal Communications Commission (FCC). 

A több mint három évtizeddel ezelőtt született előírás értelemszerűen nem számolt ugyanis sem a Starlinkkel sem más, hasonló kezdeményezésekkel (mint például az Amazon-féle OneWeb), melyek 2025-re összességében csaknem húszezer LEO-műholdat állítanának üzembe.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében ezek a műholdak az aktív életciklusukat követően még 25 évig orbitális pályán maradhatnak, ami a következő évtizedekre nézve olyan elképesztő mennyiségű űrszemetet feltételez, mely már a csillagászati észleléseket is zavarhatja, illetve a katonai és polgári (űr)repülés és űrkutatás számára is növekvő kockázatot jelent a nagyobb ütközési valószínűség miatt.

Az FCC ezért arra tesz javaslatot, hogy a jövőben a 25 éves "roncsidőszak" 5 évre csökkenjen, vagyis a LEO-n lévő műholdak a lekapcsolástól számítva amilyen hamar csak lehetséges, de legkésőbb ezen időszak leteltét követően elhagyják a pályát.

A javaslat a jelenleg üzemben lévő, illetve a roncstemető részét most képező műholdakra nem vonatkozik, bár vannak cégek (ilyen pl. a StarLink), melyek önkéntesen vállalnak hasonló életciklus-periódust.