Szerző: Koi Tamás

2022. április 20. 13:20

Útközben tévézhetnek az önvezető autók sofőrjei, de a mobil tabu marad

Az önvezető (vagy inkább részlegesen önvezető) autók volánjai mögött ülő sofőrök unaloműzéséről is gondoskodik a brit KRESZ nyáron esedékes módosítása, ami az egyik első olyan közlekedésszabályozási csomag lesz Európában, mely kifejezetten az autonóm járművekre szabott résszabályokkal bővül.

Bár a brit utakon egyelőre nem engedélyezett az autók önvezető funkciójának használata, a helyi KRESZ rövidesen olyan új szabályozási elemekkel egészülhet ki, melyek megpróbálnak fogást találni számos, az önvezető autózást kísérő problémán. Például, hogy mihez kezdhet magával a sofőr, amikor éppen nem a vezetéssel van elfoglalva.

selfdriving_tv

Az angol Highway Code tervezett módosítása gondol azokra is, akiket a hosszú, ámde lassú dugóban araszolás halálra untat, így többek között szerepel benne egy olyan passzus, mely kimondja, hogy önvezető (sávtartó) módban a sofőr akár tévét is nézhet, feltéve, hogy

  • a jármű sebessége nem éri el a 37 mérföld/órát (kb. 60 km/h),
  • és a tévéadást a jármű saját infotainment-rendszerén keresztül nézi.

A jogszabály tervezett változása ugyanakkor továbbra is szigorúan tiltja a vezetés közbeni mobilhasználatot, akár önvezető autóról van szó, akár nem.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Közlekedésbiztonsági szakemberek szerint ennek elsődleges oka, hogy a jogalkotói szándék szerint a sofőrnek a lehető leghamarabb át kell tudnia venni az irányítást egy esetleges vészhelyzetben - az autó saját fedélzeti szórakoztatórendszere ezt azzal segítheti elő, hogy azonnal lekapcsol minden zavaró, figyelmet elterelő körülményt (beleértve a tévéadást), mobilhasználat esetén azonban erre értelemszerűen nincs lehetőség.

A brit kreszváltozás további, kevésbé technológiai jellegű vonatkozása, hogy a sofőrt (vagy ahogy a szabályozás fogalmaz, felhasználót) baleset esetén a legtöbb helyzetben felmenti a felelősség alól, a károkozásért pedig a biztosítók fokozott helytállással tartoznak majd.

Via BBC.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról