:

Szerző: Koi Tamás

2022. március 22. 13:57

Megnyitotta első európai gyárát a Tesla

Mind az európai autógyártás, mind az európai elektromos autók szegmense szempontjából kitüntetett nap a mai, némi késedelem után megnyílhatott ugyanis a Telsa első európai gyára, a Berlin-Brandenburg Gigafactory.

Két és fél évvel, valamint egy világjárvánnyal az eredeti tervek ismertetését követően ma végre megnyílhatott a Tesla negyedik gyára (Gigafactory) Berlin mellett, mely egyben az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai gyáregysége. 

tesla-giga-berlin-quality-control

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

A komplexum mai megnyitóján természetesen részt vett a Tesla alapító-tulajdonosa, vallási vezetője, Elon Musk is, aki személyesen adta át az első harminc megrendelőnek a gyártósorról frissen legördült Model Y-okat, melyekért egyébiránt mintegy 64 ezer eurót, azaz átszámítva alsó hangon 24 millió forintot kell fizetniük az újdonsült tulajoknak.

A projekt születése egyébiránt távolról sem volt zökkenőmentes, eleinte környezetvédelmi aggályok miatt kellett állnia az építkezésnek, majd később a járvány és az azzal járó ellátásilánc-problémák hátráltatták a termelés beindítását. A berlini gyár létrehozása mindenesetre komoly logisztikai győzelem a Tesla számára, mely így az európai piacot helyi termelésből láthatja el (a cégnek ezt megelőzően New Yorkban, Nevadában és Shanghaiban épültek gyárai.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.