Szerző: Koi Tamás

2016. április 8. 12:06

Mától vége a Távszámlának

Mától nem lehet számlákat kezelni a Magyar Telekom által üzemeltetett Távszámla szolgáltatásban. A távközlési szolgáltató több mint tíz évvel ezelőtt bevezetett online fizetési platformja helyébe a Díjnet rendszere lép, illetve a Telekom saját weboldala, mobilalkalmazása.

A Magyar Telekom korábbi döntésének megfelelően mától elérhetetlen a távközlési cég által üzemeltetett online fizetési platform, a Távszámla. A cég januárban jelentette be, hogy a szolgáltatás helyét a jóval több számlakibocsátó partnerrel rendelkező Díjnet veszi át, ugyanakkor akik szeretnék, a Telekom weboldalán, illetve mobilalkalmazásban is kifizethetik, megnézhetik a számláikat.

A 2005. nyarán indult Távszámla eleinte csak a Telekom számlák (illetve az akkori Matáv-csoporthoz tartozó számlák) online fizetésére, illetve megtekintésére adott lehetőséget, később azonban több közüzemi szolgáltató is csatlakozott a platformhoz, némelyikük azóta ott is hagyta mind a Távszámlát, mind a Díjnetet. A Távszámla jelentősége ugyanakkor csak ebben az évtizedben kezdett el igazán felértékelődni, amikor a szolgáltatók, élükön a Magyar Telekommal, költségcsökkentési okokból az elektronikus számlakezelést kezdték előnyben részesíteni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szolgáltatás partnerei között korábban megjelentek nagyobb közműszolgáltatók is, ám később ezek egy része elpártolt a Távszámlától, és egy részük a Díjnethez csatlakozott, ahol a távközlési szolgáltatók közül a két másik nagy inkumbens, a UPC és az Invitel már korábban megjelent. A Díjnet listájából összességében ma egyedül az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport hiányzik, mely éppen egy éve, botrányos körülmények közt hagyta ott az online számlafizetési szolgáltatást.

Májustól nem lehet számlát fizetni a Telenor üzletekben

A Telenor Magyarország bejelentette, hogy a május 9-től megszűnik a mobilszámlák befizetési lehetősége a szolgáltató saját üzleteiben és teljes franchise-hálózatában. A szolgáltató helyette a Lapker-csoporthoz tartozó Relay és Immedio üzletekbe irányítja azokat az ügyfeleket, akik továbbra is készpénzzel, és nem sárga csekken szeretnék kiegyenlíteni havi számláikat. A szolgáltató szerint ezzel nő a számlafizetési helyek száma, valamint a hosszabb nyitvatartási idő révén összességében több lehetőségük van az ügyfeleknek a számlák rendezésére.

A Távszámla ügyfelek számára a Telekom zökkenőmentes Díjnet migrációt ajánlott fel, így a szolgáltatásba belépő ügyfelek nyilatkozhattak arról, hogy csatlakozni akarnak-e a Díjnet rendszerébe. Az átregisztrálási szándák megerősítését követően a Telekom az érintett ügyfelek számláit (14 hónapra visszamenőleg) a következő napokban, hetekben adja át a Díjnet számára, ahol az előfizetők a szokásos fizetési módokon (Bankkártya, internetbank, mobiltelefon) keresztül fizethetik ki a számla végösszegét.

A Magyar Telekom a Díjnet mellett két másik online felületen is biztosítja a számlamegtekintés és kiegyenlítés lehetőségét, a tavaly létrehozott Telekom-fiók mellett a Telekom mobilszámlák a szolgáltató okostelefonos alkalmazásán keresztül is befizethetik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról