Szerző: Voith Hunor

2015. november 24. 11:15

Kipróbálható a natív OpenBSD-hypervisor

Letölthető a szoftver első nyilvános, de még meglehetősen korai állapotú változata.

Az OpenBSD egyik kernelfejlesztője, Mike Larkin augusztus végén jelentette be, hogy az OpenBSD Alapítvány támogatásával natív hypervisort fejleszt az operációs rendszerhez. Larkin bevallása szerint akkor már hónapok óta dolgozott a projekten, ami ősz elejére került olyan állapotba, hogy nyilvánosság – és így a többi potenciális fejlesztő – elé léphessen vele. Arról, hogy a fejlesztésnek mennyi "értelme" van, a szakmai fórumok alapján megoszlanak a vélemények, de azért sokan (már az OpenBSD közösségen belül) látnának szívesen egy natív megoldást az általában bevált VMware helyett vagy mellett.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Larkin a mostani kiadásból ideiglenesen kivette azokat a funkciókat, melyek a régi hardverek támogatását biztosítanák (SVM, i386, shadow paging), de azok a fejlesztés egy későbbi szakaszában visszakerülnek majd a rendszerbe. A fejlesztő kifejezett célja, hogy számos olyan funkciót és hardvert is támogasson a készülő hypervisor, melyeket például a KVM, VirtualBox vagy VMware nem – ez volt az egyik fő oka, hogy az alapoktól saját fejlesztés és nem a portolás mellett döntött.

Mivel ez még egy nagyon korai verzió , Larkin szándékosan nem írt mellé hosszas hibalistát és kiadási jegyzetet, mert a következő hetekben nagyon sok változás lesz, így a részletes dokumentációnak nincs sok értelme. Arra is felhívta a próbálkozó kedvűek figyelmét, hogy az állapotnak megfelelően "lehet és érdemes" akár komolyabb hibákra is számítani. Arról, hogy a hypervisor mikorra érheti el – legalább alapfunkciók szintjén – a stabil változatot, Larkin nem beszélt, de a fejlesztés eddigi ütemét tekintve akár az operációs rendszer jövő tavaszi stabil kiadásába is bekerülhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról