Szerző: Hlács Ferenc

2015. április 10. 16:15

Az iOS-t és az OS X-et is frissítette az Apple

Az Apple OS X és iOS rendszerei is frissültek a héten: az apróbb hibajavítások és fejlesztések mellett a vállalat asztali rendszerében egy négy éve megtalálható biztonsági rést is foltozott.

Asztali és mobil operációs rendszereit is frissítette az Apple az elmúlt napokban, az OS X így már a 10.10.3-as, az iOS pedig a 8.3-as verziószámhoz érkezett. Látványos újdonságokra egyik esetben sem érdemes számítani, ugyanakkor a vállalat az új OS X-ben egy jelentős biztonsági rést foltozott be.

Az asztali rendszer leginkább szembeötlő újítása az iOS-ből már ismert Photos fényképszerkesztő alkalmazás megjelenése, amely a korábbi iPhoto, illetve Aperture szoftvereket váltja le - utóbbiakat az Apple nem frissíti többé. Az új OS X verzió emellett számos hibajavítás, új emojikat, illetve egyéb fejlesztéseket is hoz, többek között az új MacBook és MacBook Pro haptikus visszajelzésre képes, Force Touch néven futó érintőpadjához tartozó API-t. A fejlesztők ezzel felkészíthetik alkalmazásaikat a "Force Click" kattintás támogatására, amellyel különböző kontextusfüggő menük hozhatók elő az adott appon belül. Az OS X 10.10.3-mal a Safari 8.0.5 böngésző is gyorsult valamicskét, javult a Wi-Fi teljesítménye, illetve a vállalat a csatlakoztatott Bluetooth eszközök rendszeres eldobását okozó bugot is kigyomlálta.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A fentieknél jóval fontosabb ugyanakkor, hogy a vállalat a 10.10.3-as verzióban befoltozta a rendszer tavaly ősszel felfedezett biztonsági rését is. Az OS X-en legalább négy éve tátongó sebezhetőség voltaképpen az OS X Admin Framework egy rejtett, hátsó bejáratot tartalmazó API-ja volt, amelyen jogosultságkiterjesztéssel root jogosultságokat lehetett szerezni a rendszerben. A részletekért érdemes felkeresni a hibát felfedező Emil Kvarnhammar biztonsági szakértő blogbejegyzését. Az Apple egy a héten kiadott biztonsági frissítésben a korábbi OS X 10.10 alverziókban is orvosolta a problémát, a 10.9, illetve régebbi rendszerek azonban továbbra is veszélyeztetettek, és később sem várható hozzájuk javítás - a vállalat azt javasolja a felhasználóknak, frissítsenek a legújabb változatra. A javítások teljes listája az Apple weboldalán tekinthető meg.

Az asztali szoftver mellett az Apple mobil operációs rendszerét is frissítette: az iOS 8.3 elsöprő újdonságokat nem hozott, a kötelező javítások és apróbb plusz funkciók azonban itt is megtalálhatók. Az új emojik mellett a cég többek között itt is jobb Safari, Wi-Fi és Bluetooth teljesítményt ígér. Jelentősebb újítás, hogy a vállalat csiszolt a CarPlay funkciókon, az autós felülethez az iPhone tulajdonosok már vezeték nélkül is csatlakozhatnak. Az iOS 8.3 OTA frissítésként jut el a készülékekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról